Ilyen működés közben a Hisense szemüveg nélküli 3D tévéje

Még mindig van aki lát fantáziát a 3D tévékben. A Hisense készülékéhez szemüveg se kell, de sajnos az eljárás ezer sebből vérzik. Mutatjuk, hogy miért.

Hisense szemüveg nélküli 3d
Hisense szemüveg nélküli 3d

A 3D tévézés már régóta gyakorlatilag halott, de még mindig vannak cégek, amelyek a jelek szerint látnak benne fantáziát. A világ egyik legnagyobb gyártója, a Hisense is közéjük tartozik. Legalábbis erre utal, hogy a vállalat nagy büszkén, kiemelt helyen mutatta be a nagyközönség és partnerei előtt térhatást biztosító megjelenítőjét.

 

Azt tudják, hogy a szemüveges megoldásnak nincs értelme, mert az emberek utálták a speciális okulárékat. Többek között ezért is mondtak nemet anno a 3D televíziókra. Ezért aztán olyan megjelenítőt fejlesztettek, amely szemüveg nélkül képes a térhatású tartalom megjelenítésére.

A probléma csak az, hogy a dolog nem működik jól, legalábbis egyelőre. A gond az, hogy bár ugyan tényleg van térhatású érzet, azonban csak néhány pontból tiszta a látvány, és még ilyenkor is olykor szellemképesedés tapasztalható. Ha pedig az ember egy picit is odább teszi a fejét, vagy pláne megmozdul, akkor a kép egyszerűen összeesik. A színgazdagság karcsú, a kontraszt alacsony, a mozgások visszaadása pedig elég szörnyű. Még lassú svenkelésnél is érzékelhető szaggatás, akadás.
Egyszóval az eljárás egyáltalán nem kiforrott. Az tény, hogy a 3D látvány unikális, azonban egyszerűen túl sok kompromisszum megkötésére készteti az eszköz a felhasználót. Ez pedig kevés ma már.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne.

Ezeket olvastad már?