Ha még csak itt tart, akkor jó nagy lemaradásban van az Apple

Az összecsukható iPhone-nál még Columbo felesége is valóságosabb, de azért úgy néz ki, az Apple talán mégsem csak a ricát köpködi egész nap ebben a témában.

Apple
Kép: otofly

Az összehajtható iPhone egyelőre nem más, mint a technológiai ipar mítosza, amiről néha felröppen egy-egy pletyka, hogy aztán teljes egészében valótlannak bizonyuljon. Van azonban egy olyan terület, ami megalapozottabb képet adhat arról, mire készül az Apple, ez pedig nem más, mint a szabadalmaké. Egy nagyon régi szabadalom frissítése ugyanis arra utalhat, hogy a vállalat esetleg szintén belépne az egyre népszerűbb összecsukható telefonok területére.

A „20240310942” szabadalomból arra lehet következtetni, hogy az Apple egy külső kijelzőt is hozzáadna a saját kiviteléhez, ami kisebb lenne, mint a belső. Egy háromba hajtható telefonról is lehet majd szó, ami vélhetőleg olyasmi, mint a Huawei Mate XT, ami a készlethiány miatt egészen hihetetlen áron kapható a szürke piacon. Érdekes a szabadalomban használt „Folding iPhone (& Other Devices)”, tehát „összecsukható iPhone (és más eszközök).

apple
Kép: Phone Arena

Ez ugyanis még azt is jelentheti, hogy az Apple nem csak telefonban, hanem esetleg iPad-ben is gondolkodik a hajtogatást illetően. Az viszont biztos, hogy ha be kíván lépni erre a piacra, akkor jó lesz csipkednie magát még akkor is, ha tudjuk, a vállalat általában szeret magának elég időt adni ahhoz, hogy Apple-módra intézze a dolgokat. Csakhogy időből nincs olyan őrült sok, mert a Samsung állítólag jövőre hozakodik elő a görgethető kijelzővel, ami az összecsukhatókat is elavulttá teheti.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?