Néhány matrica a telefon megfelelő helyeire, és máris egy biztonságosabb, komfortosabb, kellően zárt világban találhatja magát az, aki bulizni szeretne.

Nem kérdés, hogy az elmúlt években már boldog-boldogtalan fotózott a telefonjával mindent, amit csak ért. Balesetet látva a továbbhajtás szokását felváltotta a telefonnal videózás, de ami még rosszabb, bárki ki van szolgáltatva annak, hogy egy rosszabb vagy éppen nagyon is jó pillanatában az egész világ értesülhessen erről valamelyik netes felületen. Éppen ezért, helyesebben ennek elkerülése érdekében a nagyobb ismertségnek örvendő klubok elkezdték a matrica alkalmazását a telefonok kameráin. A témát a The New York Times boncolgatta, számos érdekes információt szolgáltatva.
Terjedőben a matrica
Példaként említette a Berghain nevű, berlini techno klubot, ahol kígyózó sorban álló emberek szoktak reménykedni abban, hogy bejutnak az egykori villamosenergia-állomás területén működő klubba. Ami nem csak kiváló DJ lineup-járól, és közel 36 órás hedonista bulijairól ismert, hanem arról is, hogy nagyon szigorúan betartatja a fotózás és videózás tilalmát. Ehhez pedig matricákat használ, és aki vét, az már repül is kifelé. Ez a gyakorlat a berlini klubokban már bevettnek számít annak érdekében, hogy a megengedő légkör biztosítva legyen.

Nem csoda, hogy más országokban is egyre gyakoribb a matrica, így ott van a londoni Fabric-ban, az amszterdami Radionban, és a Pikes Ibiza is bevezette nemrég. Mondván, hogy a Pikes-ban történik, az maradjon is a Pikes-ban. Téa Abashidze, egy brooklyni techno klub alapítója már 2019 óta matricáztat. Szerinte ez egy kulturális váltás része, és segít a „valódi, figyelemeltereléstől mentes” élmény felé.
Daniel Plasch, az R.S.O. nevű berlini szórakozóhely társigazgatója szerint az ilyen szabályok növekvő nemzetközi népszerűsége a város klubéletének megbecsülését tükrözi. Megfogalmazása szerint „azzal, hogy fényképet készítesz, tönkreteszed a pillanatot még akkor is, ha dokumentálod”. Úgy véli teljesen felesleges a fotózás, mert úgysem fogják később megnézni.

Matthias Pasdzierny, a berlini Művészeti Egyetem részben a technóra összpontosító zenetudományi professzora szerint minél kevesebb fotó van kint valamiről, annál titokzatosabbá válik, és ez egy igazán okos marketing. A klubok dolgozói szerint akadnak, akik nem szeretnék elfogadni a matricás szabályt. De aztán mindig rájönnek, hogy ha engedik, valójában sokkal szabadabbá válnak.