Mintha nem úgy fogyna az iPhone 16, ahogy kellene neki

Vannak arra utaló jelek, hogy az Apple hárommillió darabbal csökkentette az iPhone 16 gyártását.

iphone 16

Erről a Barclays elemzői számoltak be, miután rápillantottak az iPhone 16 beszállítói csatornáira, és azt találták, hogy ez a csökkentés egy kulcsfontosságú félvezető partnernél történtek. Arról is értesítést adtak, hogy a telefon eladásai 15 százalékos csökkenést  mutatnak éves szinten a bevezetésnél.

A szeptemberi negyedévre vonatkozóan a Barclays úgy véli, 51 millió darabos szállítási volumen várható, ami a júliusi, augusztusi és szeptemberi hónapokat foglalja magában. A jelentés megjegyzi, hogy az iPhone 16 idén két nappal több eladási napot tudhat magáénak a jelzett időszakban, mint az iPhone 15 tavaly.

A decemberi negyedév azonban „egyre inkább veszélyeztetettnek tűnik” az iPhone-szállítások tekintetében a közelmúltbeli rendeléscsökkentések miatt. A Barclays elemzői az iPhone 16 keresleti problémáinak okaként említik az „Apple Intelligence lépcsőzetes bevezetését”, az „AI korlátozott elfogadottságát az Egyesült Államokon kívül” és a „hardveres differenciálás hiányát” is.

Ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy az elemzők azt is az iPhone 16 iránti gyengébb érdeklődés jelének veszik, hogy hamarabb hozzá lehet jutni, mint tavaly az elődjéhez. De a gyártási és eladási darabszámok olyan sok tényezőtől függnek, hogy nem feltétlen jelenti a rövidebb rendelési idő a csekélyebb érdeklődést.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?