Tesla Cybercab: se kormány se pedál, akkor ilyen autó nincs is

cybercab

Tesla Cybercab: se kormány se pedál, akkor ilyen autó nincs is

Márpedig van, mert a Tesla Cybercab önjáró taxi, szóval a fizikai beavatkozást segítő dolgok hiányát előbb azért ezt még át kell tolni a szabályozó hatóságon is.

cybercab
Kép: Automotive News Europa

Úgy tűnik, Elon Musknak mindamellett, hogy lelkesen kampányol Donald Trump mellett, továbbra is van ideje az autóiparral és az önvezetéssel foglalkozni. A Cybercab robotaxi designja szokás szerint futurisztikus, felfelé nyíló ajtókkal, és egy kis utastérrel, amelyben csupán két utasnak jut hely. Nincs kormánykerék és pedálok, sőt, a töltőcsatlakozó is hiányzik, mégpedig azért, mert Musk szerint a jármű induktív módon pótolja az elhasznált elektronokat.

Az utóbbi években egész komoly ámokfutást lenyomó milliárdos szerint az autonóm autók várhatóan 10-20-szor biztonságosabbak lesznek az ember vezette járműveknél, és kilométerenként akár mindössze 20 centbe kerülhetnek, szemben a városi buszok kilométerenkénti 1 dolláros költségével. Ezt mondjuk lehet, hogy át kell még gondolnia, mert a Cybercab kétszemélyes, a busz meg sokkal több, és mégis csak ötszörösébe kerül a kilométer.

A Tesla jövőre tervezi a teljesen autonóm vezetés bevezetését Texasban és Kaliforniában. A Cybercab pedig 2026-ra kerülhet gyártásba, bár már Musk is tudja, hogy ezzel kapcsolatosan óvatosan kell fogalmaznia, úgyhogy rögtön megemlítette, azt is, hogy esetleg 2027-ben. Itt érdemes megjegyezni, hogy a vállalat részvényárfolyamának nagy része azon az évek óta tartó ígérgetésen alapul, hogy megoldják az önvezetést.

Szóval lehet itt még elég sok dolog, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a Tesla egyébként eléggé le van maradva az olyan cégek mögött, mint a Waymo és a Cruise. Ezek már több millió kilométernyi közúti tesztet hajtottak végre, vezető nélküli járműveikkel. Ugyanakkor ők azok, akik megtisztították a terepet, hiszen nekik kellett megküzdeni a robotaxik indulása után történt elakadt járművekkel, forgalmi dugókkal, és egy halom koccanással, balesettel.

Bár nem tudni, hogy a Cybercab számára ez hatással lesz-e, de az Autopilotot alkalmazó balesetekben elhunyt Tesla-vezetők családjai beperelték a vállalatot. Musk pedig ügyesen, korábban a Twitter vezetőjeként a Tesla sok progresszív beállítottságú ügyfelét idegeníti el azzal, ahogyan a jobboldali összeesküvés-elméleteket népszerűsíti a platformon.

 

 

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?