A BMW Isetta úgy volt furcsa, hogy közben nem volt értelmezhetetlenül elborult formavilágú. Sokkal inkább egy cuki kis járműnek született, ami jövőre már tömeggyártásban is köztünk lehet.

A nagyon érdekes formatervű, rendkívül aranyos BMW Isetta ihlette Microlino EV a 2016-os Genfi Autószalonon mutatkozott be. 2022-ben már egy turistaközpontú koncepció mutatta meg magát, most pedig ez valósággá vált, a 2024-es Párizsi Autószalonon történt hivatalos bemutató révén. Az 1953-tól 1961-ig gyártott jármű elektromos hajtással tér vissza az életbe, értelemszerűen ugyanolyan mikroautóként, mint az eredeti változat.
12,5 kW-os (16 lóerő) elektromos motorjával 90 km/h végsebességre képes, de aki nem kívánja ezt a tempót kihasználni, a First Edition-nel elvileg akár 177 kilométert is megtehet a 10,5 kWh-s akkumulátorral. A jármű acél- és alumínium karosszériaszerkezettel rendelkezik, a felső és a hátsó rész nyitott. De a csíkos vászontető megvédheti a két egymás mellett ülő utast a naptól vagy az esőtől. Továbbá szó van egy levehető keménytetős kivitelről is.

A 2 519 mm hosszú és 1 473 mm széles, valamint 1 501 mm magas Isetta utánérzetű utód apró mivolta miatt jól manőverezhető és könnyen parkolható. A csomagtartó meglepő módon még így is 230 literes, ami természetesen nem nagy, sőt, kimondottan kicsi, de mégis meglepő, hogy egyáltalán ennyit is tud. Tekintve, hogy a gyártó szerint az autócska leginkább arra van, hogy a felhasználók elmenjenek vele a strandra, meg krúzoljanak a parton, nagyobbra nincs is szükség.

Érdekesség, hogy a kék/fehér vagy szürke/barna színű vegán bőrbelső a jachtokon való használatra lett kifejlesztve, „hogy különösen ellenálló legyen a nedvességgel szemben”. Az első autók jövőre kerülnek forgalomba, 24 990 eurós indulóáron, ami nagyjából egymillió forintnak felel meg. Ami tulajdonképpen nem is olyan sok, és legalább képes haladni is, nem úgy, mint az idehaza is csekély létszámmal, de annál nagyobb forgalomfeltartó képességgel rendelkező mopedautók.