A Pathé-palota egy igazi mozi-szentély, de most kipakolják belőle projektorokat, és azokat LED kijelzőkre cserélik.
1927-ben nyitotta meg kapuit a párizsi Gaumont Opéra Capucines, amely az elmúlt egy évszázadban a világ egyik legendás, több termes mozi komplexumává vált. 2019-ben ideiglenesen becsukta kapuit, és nagyszabású felújításba kezdtek a tulajdonosai.
A cél az volt, hogy egy minden luxussal felvértezett mozi-szentélyt hozzanak létre, és az átalakulás mértékét jól mutatja, hogy át is kerestelték Pathé-palotára.
De nem ez az egyetlen nagy változás. Sőt. A termekből ugyanis száműzik évtizedek után a projektorokat és hagyományos vetítőket. A helyüket pedig ultramodern LED képernyők veszik át. Ezek fényereje, kontrasztja is sokkal jobb, a színei szebbek, és már a nagy dinamikatartományú tartalmak kezelése is megoldott.
Szóval papíron jobb lesz a kép minősége, de azért sokan félnek attól, hogy ezzel együtt eltűnik az a mozi feeling is, aminek megteremtésében többek között a hagyományosabb megjelenítő eszközök is kulcsszerepet játszottak.





