A The Guardian szerint az X egy mérgező platform, ahol túl sok a rasszizmus és a szélsőjobbos összesesküvés-elmélet.

A The Guardian tudatta olvasóival, hogy a szerkesztőség hivatalos X (egykori Twitter) fiókjáról többet nem fognak posztolni ezen közösségi platformra. Indoklásként említették, hogy mára az X-en való megjelenés előnyeit bőven ellensúlyozzák a negatívumok. Az újságírásuk népszerűsítésére fordított erőforrásokat pedig máshol jobban fel tudnák használni. Közölték, hogy ezt a lépést már fontolgatják egy ideje, mert a felületen túl sok lett a szélsőjobbos összeesküvés-elmélet, és a rasszizmus.
Az amerikai elnökválasztási kampányban pedig bebizonyosodott, hogy az „X egy mérgező platform, és tulajdonosa, Elon Musk képes volt arra, hogy a befolyást a politikai diskurzus alakítására használja”, fogalmaz a The Guardian. Ugyanakkor a cikkeiket továbbra is lehet linkelni az X-en, és az élő hírközlés jellegéből adódóan fognak használni onnan származó forrásokat.
A közlemény megemlíti, hogy a tartalmaik mindenki számára elérhetők a weboldalukon. Valamint szerencsére azt, hogy távoznak Elon Musk közösségi platformjáról minden probléma nélkül megtehetik. Azért, mert az üzleti modelljük nem olyan, hogy a közösségi oldalak óriásainak algoritmusaira szabott vírustartalmakat kelljen gyártaniuk.