ASUS ROG Flow Z13 (2025) teszt: Hibrid laptop kőkemény teljesítménnyel!

Brutális teljesítménnyel kecsegtet az ultrahordozható, szuperkompakt gamer tablet-laptop mutáns. Megnéztük, hogy mit tud! Kinél válhat be az ASUS ROG Flow Z13 (2025).

Asus ROG Flow Z13

Az ASUS évek óta fordult rá a tablet méretű, de brutális teljesítményű termékvonalra. Így született meg az ASUS ROG Flow Z család, amelynek első példánya évekkel ezelőtt jelent meg. A kísérletet sikeresnek ítélte meg a vállalat, amit tökéletesen bizonyít, hogy folyamatosan frissíti a palettát. A család legfrisseb gyermeke az ASUS ROG Flow Z13 (2025), amely az év elején mutatkozott be, és már Magyarországra is befutott. Megnéztük! Kipróbáltuk! Leteszteltük!

Kialakítás

A cég ezúttal is maradt a már bejáratott vonalnál, tehát egy tablet méretű eszközt tettek le az asztalra. 13,4 hüvelykes kijelzővel 30 centiméteres szélességgel, 20,4 centis hosszúsággal, és 1,4 centiméteres mélységgel. Az tény, hogy ez utóbbi szemöldökráncolásra adhat okot, épp úgy, mint az 1,2 kilogrammos tömeg, ami több, mint amit egy táblagéptől megszokhattunk. Azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy ez konkrétan egy erőgép, brutális hardverrel, hozzávaló hűtéssel, és figyelemreméltó akkumulátorral. Mindezt pedig nem lehet belezsúfolni egy gigavékony, szuperkönnyű készülékházba.

Asus ROG Flow Z13

Az eszköz hátlapja kifejezetten dizájnos, a manapság rém divatos LED-eket sem spórolták le róla, amelyek mindenkinek jelzik, hogy ez bizony nem egy hagyományos táblagép. A termék szerves részét képezi egy mellé járó vékony billentyűzet, a kitámasztó révén pedig egyszerűen és gyorsan felállítható, aminek köszönhetően úgy néz ki, mint egy hagyományos mini laptop.

Használhatóság

Ennek köszönhetően nagyon jól és sokoldaldúan használható készüléket tett le az asztalra az ASUS, hiszen a már említett képernyő érintésérzékeny. A klaviatúra gombjainak mérete kellően nagy, épp úgy, mint a tapipad. A nyomásút elfogadható, épp úgy, mint az érzékenység. De tény, hogy nem olyan komfortos, mintha egy hagyományos laptop vagy pláne külső klaviatúrát használnánk. Azért így is lehet rajta normálisan dolgozni, vagy akár játszani is.

ASUS

Van rajta egy kombinált 3,5 mm audió jack mellett egy HDMI 2.1, egy USB 3.2 Type-A, két USB Type-C is, amelyek DisplayPort támogatásúak, illetve ezeken keresztül is tölthető a termék. Valamint a microSD kártyaolvasót sem spórolták le, ami a mai laptopok vagy tabletek nagy részéről hiányzik, így nagy dzsóker. Ebből látszik, hogy a korábbi modelleknél megismert dedikált XG, azaz külső videókártya port hiányzik. A cég idén bemutat később egy új, ilyen egységet, így ez sem jelent majd problémát.

Kijelző

Az ASUS egyik első számú támogatója az OLED képalkotási technológiának a hordozható számítógépek szegmensében, de a vállalat ezúttal a hagyománysoabb IPS LED LCD eljárás mellett tette le a voksát. Ennek oka, hogy ez nagyobb képfrissítési frekvencia elérését teszi lehetővé. Egészen pontosan 180 Hz-es a panel, amely természetesen támogatja a dinamikusan változó képfrissítési technológiák használatát. A tapasztalataink alapján a mozgások visszaadása remek, akadozás szaggatás, szellemképesedés nem jelentkezett.

ASUS

A 13,4 inches képátlójú kijelzőn 2560×1600 képpont kapott helyet. Így a pixelsűsűrség 256 ppi, ami remek értéknek minősül a notebook mezőnyben. És ennek köszönhetően a kép iszonyatosan élesnek és kellően tömörnek tűnik. A natív kontrasztarány a mérések alapján 1360:1, a maximális fényesség pedig durván 550 nit, ezek pedig korrekt értéknek minősülnek. És egyben azt is jelenti, hogy a termék használható viszonylag erős külső fénynél is, bár tény, hogy ilyenkor már fakónak érzékeljük a tónusokat. A nagy dinamikatartományú tartalmak kezelése támogatott, és a HDR effektus érzékelhető.

Teljesítmény

A termék dedikált grafikus kártyával nem rendelkezik, de nem kell félni a teljesítmény miatt. Megkapta az AMD döbbenetes új hardver csomagját (AMD Ryzen™ AI MAX+ 395 Processor 3.0GHz (80MB Cache, 5.1GHz órajel + AMD XDNA™ NPU), amely természetesen tartalmaz egy integrált grafikus chipet.

Asus ROG Flow Z13

Amit pedig ez 32 GB LPDDR5X RAM-mal megtámogatott konfiguráció tud, az egyszerűen döbbenetes. Nyilván nem hozza azt a szintet, amit a hatalmas videókártyákkal megtámogatott rendszerek produkálnak, de bizony megközelíti azt. Ezt a bechmark mérések is alátámasztották. De ennél is fontosabb, hogy a gyakorlati próba során is azt tapasztaltuk, hogy a termék kellő teljesítmény leadására képes. Azaz még a csúcsjátékok vagy 3D szoftverek futtatása során sincsen probléma.

Az ilyen eszközök esetén jellemzően óriási gondot okoz megfelelő hűtés. A hűtőrendszer keményen dolgozik, de azért érezhetően átmelegszik a masina, viszont kényelmetlenül, kellemetlenül forróvá sosem válik. A modell egy 70 wH-s, tehát kifejezetten nagy kapacitású akkumulátort kapott. De ha meghajtjuk a hardvert, akkor a így is csak 2 órán át képes energiával ellátni. Energiahatékony módban viszont akár 18 óra is kipréselhető belőle, ha pedig valaki csak filmezni, videózni akar rajta, akkor 12 órával számolhat.

Ár

Az ASUS ROG Flow Z13 (2025) 1 115 000 forintba kerül. Hát bárhogy nézzük, tényleg nem nevezhető olcsónak. Viszont az az igazság, hogy egy rettenetesen különleges, egyedi termékről van szó. A tudása, teljesítménye, tulajdonságai alapján pedig ez az összeg reaálisnak tűnik.

Kinek ajánljuk

  • Nagy teljesítményű hordozható gépre van szüksége
  • Kifejezetten játékra keres egy erős, kompakt eszközt
  • Média területen dolgozik
  • Sokat utazik, szüksége van egy mobil termékre
  • Fontos lehet a nagy üzemidő

 

Kinek nem ajánljuk

  • Csak otthon használná a gépet
  • Belépő szintű hordozható eszközt keres

Még több információ az ASUS ROG Flow Z13 (2025) termékről a hivatalos weboldalon

Asus ROG Flow Z13 (2025)
                                                          Asus ROG Flow Z13 (2025)

 

  • Dizájn
  • Képminőség
  • Teljesítmény
  • Akkumulátor
  • Sokoldalúság
  • Ár/érték arány
4.5

Összegzés

Az ASUS ROG Flow Z13 (2025) egy kiváló, rettenetesen sokoldalú, döbbenetes teljesítményű hibrid laptop, azaz notebook-tablet öszvér. Csodálatos termék.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ninja

Ninja

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?