Bomba hír érkezett a Squid Game remegve várakozó rajongóinak

A több száz ember értelmetlen halálát feldolgozó Squid Game záróévada megkapta első előzetesét.

squid game
squid game

A Netflix egyik legnagyobb dobása, a Squid Game elérkezett oda, hogy a jövő hónapban induló harmadik – és egyben záró –  fejezete felbüfizze első előzetesét. Habár túl sok dolgot nem árul el a szűk másfél perces klip, a sorozatra jellemző feszültség hangulatát izomból hozza. Talán mindössze annyit tudunk meg, hogy valami rágógumi automata is lesz benne.

Maga a Netflix sem túl bőkezű az információkkal, leírásában sokkal inkább felidéző a második évadban történteket. Azt, hogy Gi-hun (456-os játékos) mekkorát csalódott a magát játékosnak (001-es) beállító Frontemberrel, aki úgy verte át, hogy a fal adta a másikat, és hogy ezek után egyedül kell folytatnia a harcot.

squid game
Kép: Screen Rant

A Squid Game (idehaza Nyerd meg az életed) sorozat első évada 2021-ben debütált, a folytatásra viszont éveket kellett várni. Azonban a 2. és a 3. évad között már nem lesz ekkora szünet, hiszen a második évad tavaly decemberben került fel a streamingre, a harmadik pedig június 27-én debütál. Bár maga a sorozat véget ér, a Netflix egyértelműen azon van, hogy ezt a nyomasztó univerzumot más formákban továbbvigye. A Squid Game: Unleashed című mobiljáték már tavaly megjelent, és állítólag készül egy spin-off sorozat is, amelyet David Fincher rendezne.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

Tesla

Óriási bajban a Tesla

A Tesla eredményei minden várakozást alulmúltak. Csökkennek az eladások, zuhan a bevétel. A