Az Amazon olyan robotot fejlesztett, hogy rögtön hangsúlyoznia is kell, csak segíteni fogja az emberi tevékenységet, és nem átveszi.

Az Amazon új, Vulcan nevű robotjának különlegessége, hogy képes tapintással érzékelni, és ez alapján megkülönböztetni a különböző dolgokat. A cég igyekezett tisztázni, hogy a szerkezet nem helyettesíti az emberi munkát, célozva ezzel arra, hogy senkit nem fognak kirúgni. Aztán persze majd meglátjuk.
„A Vulcan alapvető előrelépést jelent a robotikában” – mondta Aaron Parness, a vállalat alkalmazott tudományért felelős igazgatója a sajtóközleményben. „Nemcsak látja a világot, hanem érzi is. Ez lehetővé tesz olyan képességeket, amelyek eddig lehetetlenek voltak az Amazon robotjai számára.”
Bár a Vulcan nem az Amazon első olyan robotja, amely képes tárgyakat felemelni, ez az első, amely elég ügyes és érzékeny ahhoz, hogy kezelni tudja azokat a sűrű, textilborítású tárolórekeszeket, amelyeket a vállalat már most is robotokkal mozgat a raktárakban. A Vulcan egyik karja, amely az Amazon szerint úgy néz ki, mint egy hajvasalóra szerelt vonalzó, képes átrendezni a rekeszekben lévő tárgyakat, valamint újakat elhelyezni bennük.
A kar erőérzékelői révén meg tudja határozni, mikor érint meg valamit, és azt is, milyen erőt és sebességet alkalmazzon, hogy elkerülje a károkozást. A másik kar egy tapadókorongos megfogót tartalmaz, amely a kivételt végzi, és mesterséges intelligenciával vezérelt kamera ellenőrzi, hogy véletlenül nem emelt-e ki több tárgyat egyszerre.

A Vulcan rendszerei teljesen integrált AI-alapokon működnek, amelyeket valós, fizikai adatokkal – például tapintási és erő-visszacsatolással – képeztek. A robot képes „tanulni a hibáiból” is, azaz egyre jobban megérti, hogyan viselkednek különböző tárgyak érintésre, így a nagyvállalat reméli, hogy idővel még hatékonyabb lesz.
A cég szerint a Vulcan már működésbe lépett Spokane-ben (Washington állam) és Hamburgban (Németország), ahol eddig félmillió rendelést dolgozott fel. Elsősorban azokat a tárgyakat emeli ki, amelyek az akár 2,5 méteres tárolórendszerek tetején vagy alján találhatók, ezzel tehermentesítve az emberi dolgozókat a hajolástól vagy létra használatától, amit az Amazon a munkabiztonság javításának és a sérülések csökkentésének egyik eszközeként említ. A Vulcan a cég készletének körülbelül 75%-át képes kezelni, és emberi beavatkozást kér, ha olyasmivel találkozik, amit nem tud megfogni. „A Vulcan együtt dolgozik a munkatársainkkal. Ez a kombináció jobb, mint bármelyik önmagában” – mondta Parness.
Egy CNBC-nek adott interjúban viszont azt is elmondta, hogy nem hisz a teljes robotizációban, és szerinte ha mindent a Vulcanra bíznának, az nem működne. Ez azonban nem biztos, hogy megnyugtatja az Amazon közel egymillió raktári dolgozóját, akiket az elmúlt években már körülbelül 750 000 robot „segít”, és akiket a Vulcan hamarosan követ, mivel az elkövetkező években fokozatosan bevezetik Európában és az Egyesült Államokban is.



