Egészen hihetetlen számokat közölt az LG

Az LG előtt vélhetőleg megvillan a fényes jövő, ami többek között az Apple szekerét is megtolhatja.

lg
Kép: Gresham Smith

Mint ismeretes, az LG szoros együttműködésben áll az Apple-lel, mivel rengeteg iPhone– és iPad-kijelző jön le a gyártósorairól. Az Apple és az LG jó barátok, annak ellenére, hogy a közelmúltban az almás cég megpróbálta rávenni partnereit (tehát nem csupán az LG-t, hanem a Samsungot is), hogy a vámok ellensúlyozására saját profitjukból engedjenek.

Azt nem tudni, hogy a két koreai vállalat mennyire lelkesedik ezért az ötletért, de egy biztos, mostanában bőven van miből engedniük. Az LG Display ugyanis érdekes számokat osztott meg, miszerint AI-vezérelt gyártás és saját asszisztensrendszere révén a termelékenység nőtt, a költségek csökkentek, a profit pedig több mint 210 milliárd wont (~150 millió dollár) emelkedett.

mesterséges intelligencia felelősség
Fotó: Getty Images

Továbbá három éven belül 30 százalékkal növeli a termelékenységet azzal, hogy a mesterséges intelligenciát a cég minden területén alkalmazza, a fejlesztéstől és gyártástól az irodai munkafolyamatokig. A tavaly bevezetett AI-alapú gyártási folyamat már most jelentősen növelte a nyereséget.

Az átalakulás részeként bővíti az AI használatát a tervezésben és a gyártásban. Az AI-tervezőrendszer mostanra képes bonyolult minták kezelésére hajlított élek és keskeny kávák esetében a hajlékony paneleken, így a tervezési idő négy hétről nyolc órára csökkent. Az OLED-panelek színhűségét biztosító optikai tervezési munka is lerövidült, öt nap helyett nyolc órát vesz igénybe. A gyártásban az LG AI-modelleket tanított be a hibák okainak felismerésére és javítási javaslatok adására, így itt a munkafolyamat ideje három hétről két napra zsugorodott.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?