Sokak által hiányolt funkcióval érkezhet a széthajtható iPhone, bár kissé régimódi formában történik a visszatérés.

Nem csak az iPhone,de úgy általában az Apple termékek rajongói évek óta kérdezik, hogy miért tűnt el a Touch ID, és maradt kizárólag a Face ID. Hivatalos válasz erre továbbra sincs, de úgy tűnik, a hajlítható iPhone visszahozza az ujjlenyomat-olvasót, csak éppen nem úgy, ahogy sokan remélték.
Egy neves elemző már az év elején arról beszélt, hogy az új készülék oldalsó gombjába építik a Touch ID-t. Ezt követően más források azt állították, hogy kijelzőbe épített szenzort kap majd, ahogy manapság még az olcsóbb androidos mobilok is. Most azonban ugyanaz az elemző megerősítette, marad az oldalsó gombos megoldás. Állítólag azért, mert az Apple nem akar túl sok alkatrészt zsúfolni a kijelző alá, ezért nem kerül bele a Face ID sem.

Sok iPhone-használó jobban kedveli a Touch ID-t a Face ID-nál, mert gyorsabbnak és kényelmesebbnek érzi. Az Apple viszont mindig a saját útját járja, még akkor is, ha a felhasználók nem teljesen értenek egyet (emlékszünk még a fejjel lefelé tölthető Magic Mouse-ra?).
Akárhogy is, az ujjlenyomat-olvasó visszatérését a legtöbb vásárló pozitívan fogja fogadni. Más kérdés, hogy a hajlítható iPhone több szempontból elmaradhat a konkurenciától, így például a Galaxy Z Fold 7-től. A kiszivárgott specifikációk alapján az Apple 2026-os modellje már most hátrányban van a Samsung idei hajlíthatójával szemben, különösen a kijelző terén. Bár állítólag a világ legfejlettebb zsanérját kapja, az Apple eredeti álma – egy teljesen gyűrődésmentes hajlítható mobil – veszélybe került.
És jövőre, amikor az iPhone 18 mellett piacra kerül, könnyen lehet, hogy a Galaxy Z Fold 8-cal szemben még nagyobb lesz a lemaradása. De valószínű, hogy így is hatalmas siker lesz, az Apple ugyanis már készül egy új marketingstratégiával, amely a hajlítható iPhone-t mindenáron a figyelem középpontjába helyezi.


