Úgy tűnik, megállíthatatlan az áremelés az okostelefonok piacán, és a legfrissebb hírek szerint jövő héttől két újabb meghatározó szereplő, az Oppo és a OnePlus is „árkorrekcióra” készül.

Az áremelés hátterében nem csupán az általános infláció áll, hanem egy sokkal konkrétabb iparági válság, amit sokan csak „RAMpokalipszisként” emlegetnek. A memóriachipek ára az elmúlt hónapokban olyan drasztikusan megemelkedett, hogy a vékony profitmarzzsal dolgozó gyártók már nem tudják és nem is akarják benyelni a többletköltségeket,
Így azokat közvetlenül a végfelhasználókra hárítják. A Fast Technology beszámolója szerint az Oppo és a vele szoros szövetségben álló OnePlus hivatalos online boltjaiban március 16-án lépnek életbe a „stratégiai árkiigazítások”. Bár a hivatalos közlemény kerüli az „áremelés” szót, borítékolható, hogy nem akciókról lesz szó.

Egyelőre nem tudni pontosan, mely típusokat érinti a változás, de az előrejelzések szerint főként az Oppo A és K szériás eszközei, valamint bizonyos OnePlus modellek drágulhatnak meg, miközben az Oppo Find és Reno sorozatai egyelőre mentesülnek a nyomás alól. Nem ez az első ilyen lépés a szektorban, hiszen korábban a Xiaomi is bejelentett már kisebb áremeléseket a kínai piacon népszerű modelljeinél.
A Samsungnál a nemrég bemutatott Galaxy S26 család esetében az alapmodell és az S26 Plus kezdőára is 100 dollárral lett magasabb az elődökhöz képest, egyedül az eleve prémium kategóriás, 1300 dolláros S26 Ultra ára maradt változatlan. A jelenlegi piaci helyzet két utat vázol fel a fogyasztók számára.
Vagy mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk ugyanazért a technológiáért, vagy ugyanannyiért gyengébb hardveres felszereltséget kapunk. A harmadik út, amely a globális kereskedelmi stabilitást és a háborúk végét hozná el, egyelőre vágyálomnak tűnik. Bármelyik forgatókönyv is valósul meg, a szakértők szerint 2026 lehet az az év, amikor hosszú idő után először csökkenni fognak az okostelefon-szállítások világszerte.




