Az iPhone Ultra kapcsán olyan hardveres kényszerdöntést kellett meghoznia az Apple-nek, ami milliók szívét fogja megdobogtatni.

Az idei év egyik legjobban várt tech-megjelenése, az Apple első összehajtható okostelefonjaként érkező iPhone Ultra egy olyan hardveres megoldást hozhat vissza, amelyet a cupertinói óriás még 2017-ben, az iPhone X bemutatásával száműzött a prémium kategóriás készülékeiből.
Miközben az androidos zászlóshajók – mint a nemrég megjelent Galaxy S26 Ultra – már régóta párhuzamosan kínálják az arc- és ujjlenyomat-alapú feloldást, az Apple a költségvetési modellek kivételével teljesen átállt a Face ID-ra. A legfrissebb szivárgások szerint azonban az iPhone Ultra szakít ezzel a hagyománnyal, és Face ID helyett újra Touch ID-val érkezik.
Ez a döntés nem egy nosztalgikus dizájnhúzás, hanem kőkemény fizikai kényszer: az Ultra nyitott állapotban mindössze 4,5–4,8 milliméter vékony lesz, ami mellett ráadásul két különálló kijelzőt kell kiszolgálni, így a komplex Face ID komponensek beépítése a duplájára növekedő helyigény miatt szinte lehetetlenné vált.

Összehasonlításképp, a szintén rendkívül karcsú iPhone Air a maga 5,6 milliméteres vastagságával éppen elegendő belső térrel rendelkezik ahhoz, hogy gond nélkül befogadja az arcfelismerő rendszert. A helyszűke miatt a mérnökök az iPhone Ultra bekapcsológombjába integrálják majd az ujjlenyomat-olvasót. A Face ID elhagyásával felszabaduló értékes belső teret pedig más kritikus fontosságú technológiákra fordítják.
Jon Prosser (Fpt) iparági belsős információi szerint a telefon egy brutális, 5800 mAh-s akkumulátort kap, ami komoly fegyvertény a konkurens Galaxy Z Fold 7 mindössze 4400 mAh-s, vagy a pletykált Fold 8 várhatóan 5000 mAh-s telepeivel szemben. Bár a nyitott állapotban mért 4,5 milliméteres vastagságával az iPhone Ultra hajszállal elmarad a Samsung Fold 7 rekordközeli, 4.2 milliméteres értékétől, a Google Pixel Foldnál lényegesen kompaktabb és jobb fogású eszköz lesz.
A prémium hordozhatóságot és a csúcsteljesítményt továbbá olyan részletek garantálják, mint a túlmelegedést gátló beépített gőzkamrás (vapor chamber) hűtőrendszer, valamint a képernyő zavartalan esztétikáját biztosító, a Dynamic Islandet felváltó apró, kameraluk-kivágás (punch hole).




