Furcsa árat fizet a Mazda a túlélésért

mazda

Furcsa árat fizet a Mazda a túlélésért

Elnémították a legendát, így a szigorú japán szabályozás miatt halkabb lett a Mazda Miata.

mazda
Kép: Motor1

Bár a Mazda már gőzerővel dolgozik a Miata következő generációján, a jelenlegi, immár közel 12 éve piacon lévő ND szériát még egyszer, utoljára kénytelenek voltak átdolgozni a mérnökök. A legújabb módosításokat azonban nem a fejlesztési vágy, hanem a szigorú japán törvényi szabályozás kényszerítette ki.

Júliustól ugyanis életbe lépnek Japánban az ENSZ-előírásokhoz igazított, harmadik fázisú külső zajvédelmi szabályok, amelyek a járművek megengedett zajszintjét drasztikusan, 68–72 decibel közé korlátozzák. Ha a Mazda nem nyúl hozzá az autóhoz, jövő hónaptól egyetlen darabot sem adhatott volna el belőle a hazai piacon.

Hogy megfeleljenek az új normáknak, a mérnökök halkabb gumiabroncsokkal, átalakított szívóoldallal és egy lényegesen nagyobb hangtompítóval szerelték fel a kétüléses sportkocsit. A nagyobb dob ráadásul komoly fejtörést okozott a helykihasználás terén.  A keménytetős (RF) változatnál a méretesebb kipufogóalkatrész miatt csökkenteni kellett a Miata amúgy is parányi csomagtartójának mélységét.

mazda
Kép: Motor1

A kényszerű halkítás mellé szerencsére egy izgalmas újdonság is érkezett a japán piacra a 2027-es modellévre: bemutatkozott a Pure Sport (PS) különleges kiadás. A kisebb, 1,5 literes motorral szerelt verzió az új cink-zöld metálfényezést kombinálja egy szürke vászon tetővel és a fekete, 16 hüvelykes Rays könnyűfém felnikkel.

A sportos vezetési élményről a gyárilg beépített Bilstein lengéscsillapítók, a magabiztos megállásról pedig az ezüst féknyergekkel ellátott Brembo fékrendszer gondoskodik. Az utastérben a letisztultság uralkodik, ahol a hasított bőr hatású sportülések mellett a kapcsolók és a légbeömlők is elegáns, fényes fekete gyűrűket kaptak.

A Miata pilótafülkéje még ennyi év után is a tökéletesség határait súrolja, és csak remélni tudjuk, hogy a jövőbeli utód is megtartja a fizikai gombokat az óriási képernyők helyett. A szigorodó környezetvédelmi és zajszint-szabályozás bár alaposan megnehezíti a mérnökök dolgát, a lényeg, hogy a puritán és könnyű roadster receptje továbbra is életben maradt.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?

apple

Ledobja az atomot az Apple

Az Apple fejlesztése végre megálljt parancsolhat a mesterséges intelligenciával manipulált képek áradatának. A