Nem a várt ütemben fejlődnek az MI-ügynökök – Zuckerberg szerint túl korai volt az átszervezés.
A Meta mesterséges intelligenciára épülő stratégiája egyelőre nem hozza a vállalat által remélt eredményeket. Mark Zuckerberg egy belső vállalati tájékoztatón elismerte, hogy az MI-ügynökök fejlesztése lassabban halad a vártnál, és azt sem zárta ki, hogy a cég idei nagyszabású átszervezése nem volt megfelelően időzítve.
A Reuters birtokába került hangfelvétel szerint’ a Meta vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban nem sikerült olyan ütemben felgyorsítani az MI-ügynökök fejlesztését, ahogyan azt a vállalat előzetesen tervezte. Zuckerberg szerint a szervezeti átalakítás egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Meta 2026 májusában jelentős átszervezést hajtott végre: mintegy 8000 munkavállalótól megvált, további 7000 alkalmazottat pedig mesterséges intelligenciával foglalkozó csapatokba irányított át. A cél az volt, hogy a vállalat gyorsabban fejlessze MI-megoldásait, miközben növeli a működés hatékonyságát.
A kiszivárgott tájékoztató alapján azonban a vállalat vezetése ma már úgy látja, hogy az átalakítások időzítése nem volt ideális. Zuckerberg szerint az elmúlt legalább négy hónap során nem tapasztalták azt a fejlődési ütemet, amelyre számítottak, ezért az új szervezeti modell eddig nem hozott számottevő eredményeket.
Ennek ellenére a Meta vezetője továbbra is optimista. Úgy véli, hogy a következő három-hat hónapban már érezhető megtérülést hozhatnak a vállalat mesterséges intelligenciába irányuló beruházásai. A Meta hivatalosan nem kommentálta a kiszivárgott hangfelvételen elhangzottakat.
Az úgynevezett MI-ügynökök a jelenlegi generatív mesterséges intelligencia következő fejlődési lépcsőjét jelenthetik. Míg a ma széles körben használt rendszerek elsősorban szövegek, képek vagy egyéb tartalmak előállítására alkalmasak, addig az MI-ügynökök önállóan képesek összetett feladatok végrehajtására, alkalmazások kezelésére és különböző szolgáltatások összehangolására. Hosszabb távon ezek a rendszerek számos irodai és digitális munkafolyamat automatizálását tehetik lehetővé.
A Meta tapasztalatai ugyanakkor arra utalnak, hogy a technológia fejlesztése még jelentős kihívások előtt áll. Bár a vállalat továbbra is kiemelt stratégiai területként kezeli az MI-ügynökök fejlesztését, a gyakorlati eredmények egyelőre elmaradnak a korábbi várakozásoktól.






