Iszonyatosan nagyot megy a vezető chipgyártó

Iszonyatosan nagyot megy a vezető chipgyártó

Bevétel rekordot döntött a TSMC, amely új beruházásokban is gondolkodik.

chip

Erős második negyedéves eredményekről számolt be a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, a TSMC. A vállalat nettó nyeresége éves összevetésben 77 százalékkal, 21,9 milliárd dollárra nőtt, míg árbevétele 36 százalékkal, 39,4 milliárd dollárra emelkedett, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó chipek iránti folyamatosan erős keresletnek köszönhetően.

A cég a kedvező kilátásokra reagálva jelentősen megemelte idei tőkekiadási előrejelzését: a korábban tervezett 50 milliárd dollár helyett már 60–64 milliárd dolláros beruházással számol. CC Wei vezérigazgató szerint a következő három évben a beruházások még az elmúlt három évnél is magasabb szintet érnek el, mivel a vállalat továbbra is bízik a mesterséges intelligencia hosszú távú növekedésében.

A TSMC a fejlesztések jelentős részét az AI, az 5G és a nagy teljesítményű számítástechnika (HPC) kiszolgálására fordítja. Emellett folytatja amerikai gyártókapacitásának bővítését is: az Egyesült Államokban további 100 milliárd dolláros beruházást jelentett be, amellyel a vállalat teljes amerikai befektetése már mintegy 265 milliárd dollárra emelkedik.

A vállalat közölte azt is, hogy következő generációs A14 gyártástechnológiájának tömeggyártása várhatóan 2028-ban indul, amely az ígéretek szerint nagyobb teljesítményt és alacsonyabb energiafogyasztást kínál majd a jelenlegi technológiákhoz képest.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Szalai Péter

Szalai Péter

Igazi techninja, aki mindenhez is ért. De leginkább a tévék piacán van otthon, az ország egyik legjobban felkészült tévétesztelőjét tisztelhetjük benne. Itt tudsz kapcsolatba lépni vele: peter@techworld.hu

Ezeket olvastad már?