A Porsche neve egyet jelent a kompromisszummentes sebességgel és a versenypályák meghódításával, ám több mint fél évszázaddal ezelőtt a német sportautógyártó egészen más irányba indult el.

Az 1970-es évek elején a Római Klub A növekedés határai című híres tanulmánya világszerte komoly aggodalmakat keltett a Föld véges nyersanyagkészletei és a fenntarthatatlan ipari terjeszkedés miatt. A nyugatnémet kutatási és technológiai minisztérium megbízásából a Porsche mérnökei is vizsgálni kezdték, miként lehetne úgy autókat építeni, hogy azokat ne kelljen tízévente lecserélni.
Az 1973-as Frankfurti Autószalonon bemutatott, házon belül Type 1989 (más források szerint Type 296) kódjelű FLA egyáltalán nem hasonlított a márka sportkocsijaira. Kompakt, ferdehátú sziluettje inkább egy hétköznapi családi autóra emlékeztetett, ráadásul a látogatók számára nyitott, rácsszerű karosszériavázzal mutatták be, hogy mindenki láthassa a belső szerkezeti felépítést.
A hajtásláncot teljes egészében a tartósságnak rendelték alá. A hátsó ülések mögé egy 2,5 literes, léghűtéses, négyhengeres boxermotort építettek be, amely mindössze 74 lóerőt adott le, maximális fordulatszámát pedig percenként 4000-ben korlátozták. A szándékosan alacsony fajlagos teljesítmény célja a mechanikai igénybevétel minimalizálása volt, amihez egy strapabíró, háromfokozatú automata sebességváltó társult.

A konstruktőrök emellett túlméretezett olajtartályokat és szűrőket, ezüstözött elektromos csatlakozókat, karbantartásmentes akkumulátort, karcálló üvegeket, valamint könnyen javítható, szegmentált kábelkötegeket alkalmaztak, a karosszériát pedig alumíniumból és rozsdamentes acélból álmodták meg a korrózió teljes kizárása érdekében.
A Porsche számításai szerint az FLA sorozatgyártású változata nagyjából 30 százalékkal került volna többe, mint egy akkori átlagos személyautó, cserébe viszont kétszer hosszabb élettartamot kínált. Az üzleti modell azonban nem működött volna. A vásárlókat nehéz lett volna meggyőzni arról, hogy sokkal többet fizessenek egy olyan autóért, amelyet két évtizeden át kell használniuk, ráadásul a gyártók sem voltak érdekeltek abban, hogy saját maguk alatt vágják a fát az eladások drasztikus visszafogásával.
Bár az FLA sosem jutott el a szalonokba (ahogy a két évtizeddel későbbi, 1994-es C88-as kínai népautó-tanulmány sem), a kísérlet korántsem volt hiábavaló. Az itt kikísérletezett tüzihorganyzási eljárást a Porsche már 1975-ben bevezette a szériagyártású 911-es modelleknél, amivel hatéves átrozsdásodás elleni garanciát vállalhattak. Ezzel pedig évtizedekkel megelőzték korukat. Több mint ötven év elteltével, az újrahasznosítás és a fenntarthatóság korában az FLA filozófiája aktuálisabb, mint valaha.





