Kis méretben is lehet prémium ligás telefont csinálni. Mire jó egy kompakt csúcsmobil? Kinek lehet jó? Van ennek értelme? Utánajártunk!
Úgy alakult, hogy a nagy tudású, innovatív, tehát igazán jó telefonok szinte mindegyike böhöm nagy, hatalmas készülék. Ennek hátterében nyilván az áll, hogy a gyártók már a mérettel is szeretnék kihangsúlyozni, hogy itt az átlagosnál fejlettebb és persze drágább modellekről van szó.
Ebben nyilván a vásárlói tömeg is partner, hiszen a gyártók természetesen nem készítenének ilyen eszközöket, ha azokat nem vinnék.
És persze az is tény, hogy egy kiváló képminőségű, nagy képernyő önmagában már hozzáadott érték lehet, tehát arról szó nincs, hogy az óriásmobilok pusztán azért készülnének, hogy a tulajdonosaik villoghassanak velük.

Viszont az is igaz, hogy mostanra az inga nagyon kilendült. Sokszor az az érzése az embernek, hogy olyan mintha a piaci szereplők egy része elfelejtette volna azokat, akik nem igényelnek péklapát méretű mobilt. Szerencsére azért akad még egy-két cég, aki rájuk is gondol, köztük a mobil univerzum egyik uralkodója, a Samsung, amelynek kínálatában évek óta megtalálhatóak ezek a kompakt, de prémium tudású darabok. Idén is színre léptek már egy ilyen termékkel a Samsung Galaxy S23 személyében, amelynek segítségével azt járjuk körbe, hogy miért jó egy ilyen jellegű telefon és kinél válhat be.
Samsung Galaxy S23
Mielőtt belevágunk, gyorsan néhány szó magáról a készülékről: A termék bivalyerős hardverrel rendelkezik, kifogástalan minőséget pordukáló képminőséget produkál az OLED kijelzőnek köszönhetően, és remek integrált kamerarendszert kapott. A tudásában, képességeiben elit szintet képvisel, és nem készteti kompromisszumok megkötésére a gazdáit.
Méret és súly
A Samsung idei legnagyobb csúcstelefonja az általunk is tesztelt Galaxy Ultra, amely 16,3 centiméter hosszú és 7,8 centiméter széles. Ehhez képest a Samsung Galaxy S23 14,6 centiméter hosszú és 7 centiméter széles, ez pedig azt jelenti, hogy a felülete 25 százalékkal kisebb, mint nagyobb rokonáé. Súlyban is nagy a különbség, hiszen a kicsi 168 grammot nyom, az Ultra pedig 234 grammot.
Előnyök
Méreteiből fakadóan a Samsung Galaxy S23 kényelmesen zsebre vágható, egy kisebb táskába is befér. Nem utolsó sorban pedig egy kisebb tenyerű ember kezében jobban elfér, és az úgynevezett egykezes használat is komfortosabb, mint az óriást modellek esetében. A kisebb tömege miatt pedig értelemszerűen kényelmesebb fogni, később fárad el tőle az ember keze (ha egyáltalán elfárad).
Baj-e a kisebb képernyő?
Az tény, hogy az S23 képernyője ma már kicsinek számít, hiszen csupán 6,1 hüvelyk az átmérője (az Ultráé 6,8 hüvelyk). Azonban ez a tapasztalataink alapján nem okoz gondot, hamar megszokja az ember szeme azok után is, hogy korábban egy böhöm nagy mobilt használt.
Baj, hogy nem annyira figyelemfelkeltő?
Nem, egyáltalán nem probléma, hogy ha egy telefonról nem ordít, hogy egy méregdrága, über prémium kategóriás darab. Akinek van szeme hozzá, az úgyis fel fogja ismerni….
Milyen a hétköznapokban?
Én évek óta ilyen kompakt telefont használok (Samsung Galaxy S10E, Samsung Galaxy S22), és IMÁDOM ezt a kialakítást. Rengeteget biciklizem, utazok, járok kirándulni, és szerintem sokkal jobban passzol az ilyenféle aktív élethez egy kisebb, könnyebb telefon. Ami számít, az úgyis a tudása, tehát a sebessége, és a kép minősége, és abban pedig abszolút elsőrangú.

Egy ilyen kompakt csúcsmobil abszolút beválhat hölgyeknél vagy gyerekeknél is, akiknek kisebb a kezük. Nekik pont a kialakításából fakadóan tökéletes megoldást jelenthet. Mindent összevetve azt kell mondanunk, hogy a Samsung Galaxy S23 telefonnak, és a hozzá hasonló kompakt modelleknek egyértelműen van létjogosultságuk.
A tapasztalataink alapján ezeket a telefonokat mindenki szereti, és sokan nem is tudnak arról, hogy léteznek ilyen kisebb, könnyebb, de nagy tudású készülékek is. Eddig bárkivel találkoztunk, mindenkinek nagyon tetszett például az S23. Még azok is elismerően nyilatkoztak róla, akik egyébként a nagyobb képernyőjű vagy a kihajtogatható telefonokat preferálják.
[sc name=”facebook” ][/sc]