A világ leghalálosabb gombája klónozza magát

A világ leghalálosabb gombája klónozza magát

Az Amanita phalloides, azaz a rettegett gyilkos galóca mérge olyan erős, hogy egyetlen darab gomba képes végezni egy egész családdal. 

A gyilkos galóca közel sem az egyetlen halálos mérgű gomba, mégis világszerte ez a gombafaj okozza a legtöbb megbetegedést és halálos mérgezést. Ennek oka, hogy a szóban forgó gomba hasonlít más galócákhoz, de összetéveszthető ehető gombákkal is – fiatalabb példányai például az erdei csiperkére hasonlítanak -, emellett az Antarktisz kivételével az összes kontinensen megterem, vagyis egy kifejezetten invazív fajról van szó. A kutatók most azt vizsgálták, hogyan terjed a gyilkos galóca Észak-Amerikában – megdöbbentő lett a végeredmény.

bioRxiv folyóiratban publikált tanulmány szerint az USA-ban death cap-ként (halálos sapkaként) emlegetett gomba képes megtermékenyíteni magát, sőt nem csak egyszerűen megtermékenyíti, hanem önmaga genetikailag megegyező, tökéletes másolatát készíti el. Hogy ez a bravúr, hogyan sikerül neki, egyelőre nem tudni, ám Európában a faj a reprodukció ivaros módján szaporodik, vagyis egyesíti a genomjait egy másik gombáéval. A tudósok azonban úgy vélik, ez a fajta „klónozási” módszer megkönnyíti a gyilkos galócák rohamos terjedését az USA-ban.

A világ egyik leghalálosabb gombája könnyen összetéveszthető az erdei csiperkével. (Fotó: Shutterstock)

A gyilkos galóca phalloidin-mérgezést okoz, amely súlyos májkárosodáshoz vezet. A gyógyítást megnehezíti, hogy az első tünetek megjelenésekor a máskárosító toxinok már kifejtették hatásukat, épp ezért rendkívül fontos a természetben szedett gombákat képesített gombaszakértővel bevizsgáltatni.

[sc name=”facebook” ][/sc]

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Benke Éva

Benke Éva

Az ifjabb nemzedék tagja, akikből még nem veszett ki a lelkesedés. Kedvelt témái leginkább a tudomány és a lifestyle területéről kerülnek ki
RSS Érdekes hírek a Virális.hu oldalairól

Ezeket olvastad már?