Az iPhone 17 Pro Max kétszáz napot, és bő egymillió kilométert utazott ahhoz, hogy világbajnok képeket lőjenek vele.

Ritka pillanat a tech-világban, amikor egy több mint fél éves modell újra a címlapokra kerül, de az iPhone 17 Pro Max-szal pontosan ez történt. 200 nappal a 2025. szeptemberi megjelenése után az Apple zászlóshajója ma forróbb téma, mint a premierje napján, ehhez pedig „mindössze” 1 118 625 kilométert kellett utaznia az Artemis II misszió fedélzetén.
Míg a legtöbb csúcsmobil varázsa pár hónap alatt elillan, ez a készülék most kapta meg a végső hitelesítést. A NASA szigorú, négyfázisú biztonsági ellenőrzésén átjutva az Orion kapszula lakója lett. A tesztek során nemcsak a sugárzástűrést vizsgálták, hanem azt is, hogyan viselkedik a speciális üvegborítás mikrogravitációban.

Hiszen az űrben egy szilánkokra törő kijelző nemcsak bosszúság, hanem életveszélyes, lebegő törmelék is. A tegnapi nap, 2026. április 6-a történelmi pillanat volt. Az Artemis II legénysége – Reid Wiseman, Victor Glover, Christina Koch és Jeremy Hansen – minden eddigi embernél messzebb jutott a Földtől, és megkerülte a Hold túlsó oldalát.
A misszió során pedig az asztronauták nemcsak a professzionális Nikon és GoPro kamerákat használták, hanem az iPhone-jaikat is elővették. A NASA által közzétett felvételeken látható, ahogy a legénység tagjai a telefonjukkal fotózzák az alattuk elterülő égitestet, vagy éppen az elülső kamerával készítenek olyan szelfiket, ahol a háttérben az egész bolygónk látszik.

Különösen emlékezetes az a felvétel, amelyet Reid Wiseman parancsnok készített a Hold felszínéről 8-szoros zoommal. Ez a kép pillanatok alatt bejárta az internetet, bizonyítva, hogy az a technológia, ami ott lapul a zsebünkben, a legzordabb körülmények között is megállja a helyét.
Ez a siker az Apple számára felbecsülhetetlen értékű, különösen azért, mert nem egy fizetett marketingkampányról van szó. Míg a vállalat reklámjait gyakran éri kritika a tanító jellegű, néha kissé „felsőbbrendű” stílusuk miatt, itt semmi ilyesmiről nem volt szó: egyszerűen csak a legjobb eszközre volt szükség a dokumentáláshoz, és a NASA az iPhone-t választotta.
A hír hallatán valószínűleg gyerekek és felnőttek milliói néznek majd más szemmel a telefonjukra, tudva, hogy ugyanazt a hardvert használják, ami éppen most tér vissza a Földre a történelem egyik legfontosabb űrutazásáról. Az Orion várhatóan péntek este csobban majd a Csendes-óceánba, de az iPhone 17 Pro Max státusza már most visszavonhatatlanul az egekbe emelkedett.




