Repülő autót mutatott be a Tesla, 2028-ban már gyártanák az új Tesla Roadstert!
A Tesla látványos bemutatón demonstrálta az új Roadster képességeit: az elektromos sportautó a levegőbe emelkedett, megfordult, majd öt másik jármű fölött is átugrott. Elon Musk szerint a gyártás 2028-ban indulhat, a különleges technológia gyakorlati alkalmazhatósága azonban egyelőre kérdéses.
A SpaceX texasi telephelyén rendezett eseményen a Roadster rámpán hajtott fel, majd rakétatechnológiát idéző tolóhajtóművek segítségével hajtott végre látványos légi manővereket. Az autót távirányítással vezérelték, Musk pedig elismerte, hogy a jármű biztonsági szempontból még nem feltétlenül optimalizált.
A Tesla Roadster alapváltozatának korábban jelzett indulóára 200 ezer dollár, azaz hozzávetőleg 72 millió forint volt. A vállalat azonban az új modell végleges árát még nem jelentette be. A Performance változatra 50 ezer dolláros (körülbelül 18 millió forintos), a rakétahajtóművekkel felszerelt Thrust kivitelre pedig 250 ezer dolláros (nagyjából 90 millió forintos) foglalót kérnek. Ezek az összegek előlegek, nem a teljes vételárak.
A bejelentést a technológiai közösségben kétkedés fogadta. A sorozatgyártásig ugyanis nemcsak a technológiai kihívásokat kell leküzdeni, hanem a biztonsági és engedélyezési kérdéseket is tisztázni kell. A Roadster egyelőre inkább látványos mérnöki demonstráció, mint a hétköznapi közlekedésre kész repülő autó.






