VIBA Jane – Honda Monkey kicsit másképp

Az eredeti Honda Monkey a hatvanas évek végén került a piacra. Úgy tűnik a japán mérnökök nagyon eltaláltak valamit, mert az apróság a nevetséges külső és halovány teljesítmény ellenére, sokak bakancslistáján előkelő helyen található.


A japánok tavaly döntöttek, hogy az évtizedek óta stabil lelkesedést kihasználva készítenek egy 21. századi igényeknek megfelelő „majmot”. Komolyabb innovációra persze nem kell gondolni. Némi ráncfelvarrás, kisebb módosítások és 125 köbcentis motor, ami 9,4 lóerőt képes kipréselni magából. Bár az eredeti apróság ügyesen ötvözi a klasszikus és újabb elemeket, de a VIBA Design Studio minderre rádobott egy lapáttal.

A VIBA Jane alapja tehát az új generációs Honda Monkey. Az egyhengeres, négyütemű motor hajtotta apróság elöl-hátul hidraulikus tárcsafékeket és 3D nyomtatott karosszéria-elemeket visel. A Yann Bakonyi által vezetett csapat, nem először készített egyedi elemeket, hiszen a Qora (Triumph Bobber) és Lara (MV Agusta) is nekik köszönhető.

A nyomtatott tartály méhsejtet idéző belső szerkezettel rendelkezik, amire azért volt szükség, hogy az üzemanyag mozgása ne befolyásolja a jármű viselkedését. A praktikus tárolóval egybe épített első sárvédő egyedi, merevséget javító struktúrát kapott, plusz a LED fényszóró burkolatát is lecserélték. Átalakították az első és hátsó irányjelzőket, míg az eredeti nyerget kézműves, 3D nyomtatott vázra applikált ülésre cserélték. Az antracit szürke elemek egyhangúságát, narancs pántokkal ellensúlyozta a csapat.

A Honda alapokra épített VIBA Jane a gyártó szerint stílusos és könnyen kezelhető kismotor, amely megtartotta az eredeti modellre emlékeztető játékosságot, ugyanakkor a modern életkörülményeknek is képes megfelelni.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?