A Citroën Ami One Concept elnevezésű apróság a Genfi Autószalonra készült. A jármű nem túl szép és nem különösebben gyors, de városi közlekedésre tökéletesen alkalmas. Ráadásként egyes országokban jogsi nélkül is vezethető.
A kétüléses törpe hossza mindössze 2,5 méter és széltében sem foglal túl sok helyet. Az apró doboz magassága nem haladja meg a százötven centit, így termetesebb emberek inkább kerüljék. Az elektromos járművet nyolc lóerős villanymotor mozgatja, ami a városi környezetben tökéletesen elegendő 45 km/h végsebesség eléréséhez elég. A padlóba épített telepek hozzávetőleg 100 kilométeres távolságra elegendő energia tárolására képesek, cserébe a töltés sem húzódik sokáig.
https://youtu.be/b6iTZXOfJr0
Az apróság belső kialakítására a funkcionalitás jellemző. A felhasznált anyagok kiválasztásakor láthatóan a tartósság volt az elsődleges szempont. A felemásan nyíló ajtókra kilincs helyett, csupán fülek kerültek, bár a hagyományos megoldásnak nem is lenne értelme, mert a járműbe QR-kód beolvasással lehet bejutni. Utóbbi jó lehetőséget kínál arra, hogy az apróságokat autómegosztó rendszerben, bérautóként vagy lízing járműként vessék be. A kicsi kocsi műszerfalát 5 hüvelykes kijelző helyettesíti, míg a lámpák helyére LED fénytestek kerültek.
A Citroën Ami One a kerékpározás vagy robogóhasználat alternatívája lehet, de a sikerét az ára (egyelőre nem ismert) jelentősen befolyásolni fogja.