A spanyol bázisú Rakuten TV tovább bővíti szolgáltatási körét, így újabb terülteken is elérhetővé válik. A vállalat kínálatában főként HD és UHD tartalmak találhatók, amit a második félévben 8K filmekkel szeretnének bővíteni.
Jacinto Roca, a társaság alapítója és vezetője elmondta, hogy hamarosan Svédországban és Lengyelországban is nyitnak irodát, amelyek feladata az északi és közép-keleti régiók irányítása lesz. A vállalat a bővítéssel az Amazon és Netflix szolgáltatókkal kíván versenyezni, megfizethető alternatívát kínálva az érdeklődőknek. A Rakuten az említett szolgáltatásokkal szemben nem előfizetéses alapon működik, hanem tranzakciós modellt alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a megtekintések száma alapján történik a számlázás.
A szolgáltatás az összes népszerű platformon keresztül elérhető, legyen szó Android és iOS rendszerű eszközökről vagy játék konzolokról. A gyártó alkalmazását szinte minden komolyabb tévémárka (LG, Samsung, Philips, Hisense) támogatja, így az újabb modellek távkapcsolóin már dedikált médiagomb is helyet kaphat. A társaság a legnagyobb hollywoodi stúdiók és európai filmesek alkotásait teszi elérhetővé, de saját produkcióval (Hurricane című film) is rendelkezik, amelyet a tervek szerint továbbiak is követni fognak. A Rakuten igyekszik elsőként beszállni a 8K tartalomszolgáltatásba, ezért a gyártókkal szorosan együttműködve dolgozik a megfelelő portfólió kialakításán.