Őrületesen fürge a Boston Dynamics új robotja

A robotikával és ipari berendezések tervezésével foglalkozó Boston Dynamics, két éve mutatta be a kutyára emlékeztető robotját. A társaság azóta sem pihen, újabb „teremtményen” dolgozik, amely a sok pakolászással járó raktári munkát hivatott megkönnyíteni.

A HANDLE névre keresztelt robot a Boston Dynamics szerint kevésbé összetett, mint a korábbi szerkezetek, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne hatékony. A robotot két lábbal szerelték, amelyek végére kerekek kerültek, így rövidebb idő alatt képes nagyobb területeket bejárni. A robot egészen kis helyen is tud forgolódni és a lábaknak köszönhetően a lépcsők, vagy rázósabb terep sem jelenthet akadályt. A modell egy, illetve kétkaros változatban készül, mindkettőre ötven kiló hasznos teher mozgatását lehet rábízni.

A kétkaros változat főként nyitott ládák, tárolók mozgatására és rendszerezésére használható, míg az egykaros robotot papírdobozok, vagy zárt göngyöleg mozgatására tervezték. Előbbi esetében a karok végét úgy alakították ki, hogy a robot roncsolás nélkül legyen képes stabil fogásra, míg a szóló kar végére szívókorongok kerültek, amivel gyorsan és biztosan mozgathatók a terhek. A HANDLE egykaros változata többek között rakományok összeállítására is bevethető, hiszen a szerkezet önállóan is takaros pakkokat tud képezni. Az új robot az áprilisban megrendezése kerülő chicagói logisztikai kiállításon mutatkozik be a szakmának és az érdeklődőknek.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Ford

Ford

24 éve foglalkozik tech-újságírással a kedvenc területe az audió-videó, az okosotthon és a mobiltechnológia.

Ezeket olvastad már?