A Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője, Richard Yu hivatalos közösségi oldalán (a Sina Weibón) tette közzé a vállalat legfrissebb stratégiai célkitűzéseit:
- A Huawei a világ vezető okostelefon gyártója kíván lenni.
- A Honor Kínában a második, globálisan a negyedik legnagyobb okostelefon márkává szeretne válni.
- A vállalat támogatja a Honort a rendkívüli termékek kutatás-fejlesztésében, továbbra is invesztál a technológiai innovációk területén, valamint segíti az értékesítési stratégiák megvalósításában a kettős márkastratégia alapján. Mindkét márka töretlenül őrzi haladó szellemiségét és azon dolgoznak, hogy egy intelligens, összekapcsolt világot hozzanak létre.
„A Huawei Fogyasztói Üzletága idén egy új fejezetet nyit.
Reményeink szerint a Huawei és a Honor együtt még idén a világ legnagyobb okostelefon gyártójává teszik a Huaweit.” – írja Richard Yu.
A Huawei vezetőjének törekvései ambiciózusok ugyan, mégsem mozdulnak el a realitás talajától, hiszen a Huawei tavaly már leelőzte az Apple-t és már csupán a Samsung van előtte eladott készülékek számában.
Hol tartanak?
A tavalyi évben a Huawei Fogyasztói Üzletága elérte a 348,9 milliárd jüannyi bevételt (14,82 billió forint), az előző évhez viszonyított 45,1%-os növekedést produkáló ágazat mostanra a vállalat bevételeinek legnagyobb szeletét jelenti.
A Honor minden eddiginél eredményesebb évet zárt annak ellenére, hogy a globális telefonpiac visszaesését mérték. Az IDC adatai szerint 2018 első három negyedévében 3,1%-os csökkenés jellemezte a piacot, a Honor ezzel szemben 27,1%-os növekedést produkált. Mindemellett a Honor 170% felett növelte globális eladásait 2018-ban az azt megelőző évhez képest. A Honor az e-kereskedelem területén is erősített, 2018-ban 29,4%-kal növelte online eladásait, így már a második legnagyobb online értékesítő a nemzetközi piacokon. [Forrás: IDC Worldwide Mobile Phone Tracker, 2018].