A kis cégként indult Euronics most ünnepli harmincadik szülinapját, ráadásul minden korábbinál jobb eredményekkel lepték meg magukat!

A boltokkal együtt a kommunikáció is megújul

Hunyady László, a vállalat marketing és értékesítési igazgatója hangsúlyozta, hogy a fiatalok megszólítása kiemelt cél, így modern, trendi irányt vesz mind megjelenésében, mind kommunikációjában a 30 éves, teljesen magyar tulajdonban lévő Euronics. A nagy háztartási gépek kategóriában meghatározó szerepet játszó vállalat a laptop (és egyéb számítástechnikai eszközök) kategóriában szeretne tovább növekedni, aminek érdekében ez a terület kiemelt kereskedelmi és marketingfókuszt fog kapni.

Kedves, retró készülékeket is elrejtettek az ünnepség alatt a sorok közt.

A megújulás jegyében történik az élmény-alapú vásárlás felé történő elmozdulás is, ennek jegyében egyre több, helyben is kipróbálható termék lesz az áruházakban, és terek is tágasabbá válnak, hogy a nézelődéssel eltöltött idő is a lehető legkényelmesebben teljen. Emellett az is a rövidtávú tervek között szerepel, hogy a helyben lévő eladóknál lévő tableteken keresztül a teljes online kínálat is minél könnyebben hozzáférhető legyen az áruházban már ott lévő vásárlók számára is.

Egyre inkább szempont a minőség

Rohrböck András, a cég beszerzési igazgatója arról beszélt, hogy az ár mellett az értékállóság és a garancia is kiemelt szempont lett, vagyis egyre gyakoribb a nagyobb értékű, jobb minőségű termékek választása, illetve a termékbiztosítások megkötése, amely elsősorban az okostelefonok esetén jellemző.

A rekordévet záró cég tavaly is rengeteg beruházást hajtott végre, és ebben idén sem tervez megállni. A különböző logisztikai és műszaki fejlesztések végső soron mind egyetlen célt szolgálnak, ami a vásárlók minél gördülékenyebb kiszolgálása. Ennek érdekében az új áruházak mellett több esetben a már meglévő üzletek is könnyebben megközelíthető helyekre költöztek az adott térségen belül.