Vajon ez a cuki kis robot túléli, hogy a Holdra „lép”?

Az Astrobotic nevű pennsylvániai cég úgy tervezi, néhány éven belül megcélozza a Holdat, és ha már így tesz, akkor oda küld egy jópofa kis robotot is, vizsgálandó, hogy mit bír majd az eszköz.

Érdekessége a dolognak, hogy a holdjáró azért ilyen csepp csupán, mert a céggel a NASA kötött 79,5 millió dolláros szerződést, amelynek tárgya hasznos rakomány űrbejuttatása. Tekintve, hogy a Peregrin nevet viselő űrjármű nincs két méter széles és 2,5 méter magas, így nem sok hely van benne, így minden plusz „jövevénynek” olyan aprónak kell lennie, amennyire csak lehetséges.

Így képzeli az Astrobotic a kis holdjárókat

A kis holdjáró esetében a cél annak megfigyelése, hogy mennyire bírja a Hold szélsőséges hőmérsékleti körülményeit, a gravitációt, valamint a magas sugárzást. Maga a tény, hogy kenyérpirítónyi robot megy a holdunkra, azért is érdekes, mert elég, ha csak a Curiosity jut eszünkbe, ami akkora, mint egy autó. Minden ilyen járműnél az a cél, hogy robusztus felépítésű, tehát ellenálló legyen, valamint a lehető legtöbb, tudományos megfigyelésekre használható kütyüt tudjunk a nyakába aggatni.

A Peregrine, mely a Holdra juttatná a robotot

A kis holdjáró robot léte egyébként predesztinálva van, hiszen az apró felület nem túl sok energiát tud termelni, és mivel a holdi éjszakák kéthetesek, viszonylag gyorsan le fog merülni, de sokak szerint mégis fontos a méretcsökkentés, hiszen így egyrészt kevesebb hajtóanyagra van szükség a célba juttatáshoz, másrészt a (talán nem is olyan) távoli jövőben már munkagépek dolgozhatnak bolygónkon kívül is, melyeknek nem feltétlen kell forgókotrónyi mérettel rendelkezniük.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?