Nem véletlen, hogy a Tesla nap mint nap szóba kerül, hiszen folyton történik valami a háza táján még akkor is, ha magának a cégnek aktívan ehhez most nincs köze.
Egyik nap játékterem, másik nap pedig mobiltelefon. Egyszerűen nincs megállás Elon Musk cégénél, hiszen immár azt is láthatjuk, hogy milyen egy Tesla gépjármű által ihletett telefon. Ahogy a fotókon is látható, az eszközt leginkább az ívek jellemzik, ami az ötletadó négykerekűre utal, de ugyanígy a hátlapon futó gerinc is olyan, mint a karosszériatervezésben az árnyékvonalak. Sőt, még a kamera is olyan, mint a fényszórók, ugyanakkor az előlapon szinte semmiféle folytonossági hiányt nem találunk.
Fotók: Yankodesign
Sem kíváncsian tolakodó kamera, sem fényérzékelő, sem állapotjelző led. Ugyanakkor a káva felső részén lévő apró „lefolyás” rendelkezik valamiféle optikai eszközzel, illetve azonnal a gyártó logóját juttatja eszünkbe. Tulajdonképpen kicsit kár is, hogy maga a telefon csupán a holland Martin Hajek koncepciója, aki úgy gondolta, a Model S, a Model 3, a Model X és a Model Y után ideje a Model P-nek is, ami értelemszerűen a telefonra utal.