A hatóságoknak feltűnt a megnövekedett energiafogyasztás, hát fogták és lekapcsolták a bitcoin turkálással foglalatoskodó gépeket. 

A jelek szerint Iránban nem nézik jó szemmel, ha valaki kriptovaluta bányászattal próbálja keresni a kenyerét, és tesznek is ellene. Miután a hatóságok jelentős áramfogyasztást észleltek, utánanéztek, mi történik éppen, és hamar kiderült, hogy két bitcoin farm dolgozik elhagyott gyárépületekben. Mindez pedig azt eredményezte, hogy az ország villamosenergia-felhasználása hét százalékkal emelkedett júniusban.

Forrás: Pixabay

Iránban azért problémás a bitcoin jelenség, mert a központi bank tavaly tiltotta ki a kriptovalutát, mondván, hogy valójában egyfajta pénzmosási tevékenység. Így aztán közel ezer számítógépet kapcsoltattak ki, melyek vélhetően azért üzemeltek az országban, mert az áram ára elég alacsony. A hatóságok a lépést jogellenes mivolta mellett azzal is indokolták, hogy instabillá teszi a villamos hálózatot.

Címkép: PIRO4D