A bajor autógyár futurisztikus koncepcióautója, a Vision M NEXT a márka NEXTGen nevű rendezvényén mutatkozott be június 25-én Münchenben. A BMW hangmérnöke, Renzo Vitale igazán profi segítséget kapott az autó hangjának megtervezéséhez a többszörösen díjazott Hans Zimmer személyében.
Az elektromos autók egyik előnye, hogy a motorhangok hiányában nagyon halkan működnek, sok esetben szinte zajtalanul suhannak az utakon. Ez a tulajdonságuk azonban veszélyeket is rejt magában, hiszen a többi közlekedő nem hallhatja a közeledésüket, emellett sok esetben a vezetők is hiányolják az autók motorja által kiadott, megszokott hangokat.
A gyártók változó módokon igyekeznek ezt a két problémát kiküszöbölni – a Jaguar I-Pace esetén például ez a hang hallható, ha rálépünk a gázra – a legtöbb esetben valamilyen futurisztikus hangot társítva a járműveikhez. A BMW-nél úgy döntöttek, hogy egy nagyobb lépést tesznek a sci-fi-k irányába, Vitale és Zimmer ugyanis ezt a hangot álmodták (és valósították meg) a Vision M NEXT számára:
Bár a BMW Vision M NEXT valószínűleg sosem gördül majd ki az utakra (nem úgy, mint a brutális áron, de már elérhető Lightyear One), az autógyártó elkötelezett az elektromos autók iránt. Ezt mutatja az a vállalásuk is, melynek értelmében 2025-ig bezárólag 25 elektromos járművel bővítik a kínálatukat.
Ennek a tervnek a megvalósításával olyannyira jól haladnak, hogy a június végén megtartott NEXTGen-en már 2023-ra is megvalósíthatónak ítélték a vállalásukat.
Aki jobban elmélyedne a koncepcióautóval kapcsolatos részletekben (netán 3D nyomtatással a szobájába költöztetné annak mását), annak érdekes információkat tartogat a BMW dedikált oldala az autóról.
Kiemelt kép: BMW