Az IBM valami komoly dolgon gondolkodik, ami kicsi, mint egy óra, de akár tabletté is kihajtogathatjuk. 

Fura lehet elképzelni egy időmérő eszközt, ami a csuklónkon van, de olyan nagyra is nőhet, mint egy táblagép, márpedig az IBM pontosan erre vonatkozó szabadalmat adott be. Akár olyasmire is gondolhatnánk, mint a Top Secret egyik legviccesebb jelenetében, amikor az afroamerikai szereplő karján egy falióra volt. Az IBM ehelyett egy többszörösen kihajtható kijelzőben látja a megoldást, és ennek lenne köszönhető az, hogy az órányi mérettől egészen a táblagépesig lehetne variálni.

Egészen pontosan hét másodlagos kijelző helyezkedik el a főkijelző alatt, és ahhoz, hogy használni tudjuk őket, csupán ki kell csúsztatni mindegyiket. Jelenleg még annyit tudni, hogy 2×3 hüvelyk, 4×6, illetve 8×6 hüvelykes méretben működtethető majd az eszköz, amiben lesz hangszóró, illetve Bluetooth kapcsolattal csatlakoztatható hozzá billentyűzet és egér.

Címkép: Lets Go Digital