Két változatban vásárolható majd meg a 4K felbontású, HDR támogatású, mesterséges intelligenciával felturbózott tévé.
A Huawei nem szórakozott, és tartva magát az adott szavához tényleg bemutatta a konszern első tévéjét. A Honor brand alatt futtatott készülék az első fecske lehet, és nyilván a terv ugyanaz, mint amit a telefonos piacnál már láttunk: Robbantani!
A Honor Vision LED háttérvilágítású LCD technológiára épül, 4K felbontással, és HDR támogatással. Az új négy magos Honghu 818 rendszerchipet használja, és a cég új operációs rendszerére, a Harmony OS-re épül, és persze egy csomó netes app futtatását teszi lehetővé. A dizájn nem tűnik valami extrának, bár az a képen is látszik, hogy a káva rettenet keskeny, a készülékház pedig a legvékonyabb pontján mindössze 6,9 milliméter vastag.
A Honor Vision esetében elég érdekes megoldást alkalmaztak, hiszen a szokásoktól eltérően csak egy méretben árulják (55 inch), viszont kétféle verzióban. Az alapmodellbe 16 GB adattárolásra szolgáló memóriát és négy darab 10 wattos hangszórót építettek, a Honor Vision Pro változatba 32 GB, és hat darab 10 wattos hangsugárzó került. Emellett ez utóbbi rendelkezik egy beépített, arcfelismerésre is alkalmas, intelligensnek nevezett, felugró kamerával, amely állítólag egy csomó extra funkciót kínál. Mindkét változat LED háttérvilágítású LCD technológiára épül, 4K felbontással, és HDR támogatással. Az új négy magos Honghu 818 rendszerchipet használják, és a cég új operációs rendszerére, a Harmony OS-re épülnek.
Az ára elég korrektnek tűnik, hiszen a Honor Visiont állítólag 540 dollárért (kb. 150 000 forint), a Honor Vision Pro-t pedig 680 dollárért (kb. 190 000 forint) lehet majd hazavinni. Eh, már nagyon várjuk!