A Blocks fél évtizede állt elő a szabadon variálható részegységekből álló óra ötletével. Sajnos a társaság likviditási problémák miatt, kénytelen pontot tenni az ambiciózus vállalkozás végére.
A brit startup komoly támogatókkal a háta mögött vágott bele a fejlesztésbe, ennek ellenére a szakértőket nem érte készületlen a projekt leállítása. Az óra koncepcióját öt éve mutatták be, amit egy működő prototípus követett. Már a korai fázisban látszott, hogy a fejlesztés nem lesz könnyű menet, mert a csapatnak több alkalommal is kompatibilitási nehézségekkel kellett megküzdenie. A kezdeti elképzelés Android rendszerű eszköz volt, tehát csak az óratestet és a társítható elemeket kellett volna a nulláról megtervezni. A fejlesztés során többször is probléma adódott a cserélhető elemek integrációjával, ezért számos átalakítás után a vezetés úgy döntött jobban járnak, ha egyedi operációs rendszert fejlesztenek.
A folyamatos hardveres és szoftveres kudarcok miatt azonban a tervezési szakasz elhúzódott, ezért több potenciális támogató is kihátrált a projekt mögül. A Blocks tavaly áprilisban még futott egy kört a befektetők körül, ám a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy senki nem mert komolyabb pénzügyi kockázatot vállalni. A társaság a Kickstarter oldalán keresztül értesítette a támogatókat a helyzetről, de arról egyelőre nincs hír, hogy a befektetők visszakapják-e a pénzüket. Az eset jól példázza, milyen kockázatokkal jár a közösségi finanszírozás.
Képek: Blocks., Kickstarter