Dél-koreai jelentések alapján egyre közeledünk a Samsung összehajtható mobiljának, a Galaxy Foldnak a megjelenéséhez. Ami azt illeti, erre hamarabb sor kerülhet, mint gondolnánk.
A Samsung eddig hivatalosan csak annyit árult el, hogy valamikor szeptemberben dobja újra piacra az összehajtható okostelefonját, amellyel számos probléma adódott az első megjelenést követően (a zsanérokkal a kijelzőt borító műanyag védőréteggel is bajok voltak).
Mobilipari kapcsolatok útján a Yonhap hírügynökség azonban megtudta, hogy a Samsung jelenleg is egyeztet a dél-koreai mobilszolgáltatókkal arról, hogy már szeptember 6-tól megvásárolható legyen a gyártó hazai piacán a készülék. Ez változást jelent az eddigi jelentésekhez képest, eddig ugyanis úgy volt, hogy csak valamikor a hónap későbbi részében válik elérhetővé a formabontó, akár új korszakot nyitó mobil.
Véletlen vagy sem, érdekes módon épp szeptember 6-án kezdődik a berlini IFA kiállítás, vagyis a Samsung valamilyen szinten ellophatja a figyelmet a riválisaitól, valamint azok új termékeiről, amelyeket a berlini show kapcsán mutatnak majd be a vállalatok. Az sem kizárt persze, hogy épp az IFA-n akarja újra bemutatni a ráncfelvarrott, javított modellt a gyártó. Az persze már most biztosnak mondható, hogy más régiókba csak szeptember vége felé juthat el a Galaxy Fold, még a legjobb esetben is. Hivatalos dátumok egyelőre nincsenek, ezzel kapcsolatos szivárgások sem nagyon.
Fotók: Samsung