Itt az első hibrid Lamborghini

A Lamborghini Sián nem csupán az első ilyen jellegű autó a gyártó történelmében, hanem rögvest a legerősebb is. 

Az autó a következő héten induló Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be a nagyközönség előtt, de már most is tudni, hogy a megszokott 6,5 literes V12-es blokkot kapta. Ehhez párosított a Lamborghini egy lágyhibridet, amit nem úgy kell elképzelni, mint egy Toyota Priust, hogy amikor a töltöttség megfelelő, és a sebesség sem megy túl egy bizonyos határon, akkor villanyról hajt, majd pedig a belsőégésű motor a hajtás mellett vissza is tölt (a fékezéssel együtt). A 48 voltos hibridrendszer 34 lóerővel járul hozzá a benzineséhez, így összesen 819 lóerő zúdul a szilárd burkolatú útfelületre, amivel minden eddiginél combosabb autót mutat be a gyártó.


Mindez azt jelenti, hogy a 0-100 km/h-s gyorsulást 2,8 másodperc alatt produkálja, aminél szemfülesek észrevehetik, hogy megegyezik a legerősebb Aventadoréval. Gondolhatnánk, hogy ha annál erősebb a Sián, akkor paramétereiben is jobbnak kellene lennie, de nem szabad elfelejteni, hogy a hibridség (még ha csupán jelzésértékű is), többletsúlyt eredményez. Ugyanakkor a 2,8 másodperc simán letépi az ember fejét, ha nem vigyáz, és a végsebesség sem elhanyagolható, hiszen 350 km/h-val képes száguldani a jármű. A képeken látható, hogy bár a Sián is megőrizte az alapvető Lamborghini habitus jellegzetességeit, kinézete szinte már futurisztikus. A hátsó szárny winglet-jellegű részén lévő 63-as szám arra utal, hogy összesen ennyi darabot fognak eladni az autóból, egyenként 3,6 millió dollárért. Itt pedig üljünk le egy kicsit, és gondolkodjunk el rajta, hogy ez a pénz bő egymilliárd forint. Annyira bő, hogy még az egymilliárd feletti részéből is egy élhető családi házat lehet venni bármelyik megyeszékhelyen.

Címkép: Techeblog

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?