A kiszabott 166 milliárd forintnyi euró csak számunkra durva büntetés, a Google hozzá van szokva ehhez a nagyságrendhez.
Tudott, hogy minden cégnek azon szabályozások mentén kell adóznia, melyeket a központként funkcionáló ország alkalmaz. Pont emiatt szabott ki bírságot a francia hatóság a gigacégre, méghozzá nem is keveset, hiszen 500 millió eurót követel. Ez a büntetés magyar pénzben 166 milliárd forint, és csak azért, hogy értsük, mekkora összegről is van szó: ennyi volt tavaly a magyar sörfőzdék összes bevétele. Sőt, a Google további 456 millió eurót fizet korábbi eredmények fejében, ami újabb 152 milliárd forint. Ennyiért vásároltak a gazdálkodással foglalkozó magyarok gépeket 2018-ban. A Google úgy fogalmazott, hogy végre rendezték azokat az adóügyi vitáikat Franciaországgal, melyek elég régóta fennálltak.

Ugyanakkor meggyőződésük, hogy a világ különböző kontinensein és országaiban tevékenykedő cégek számára sokkal jobb lenne egy megreformált és összehangolt nemzetközi adórendszer. Hozzá kell tenni, hogy egy ekkora büntetés a Google-szerű behemótok számára ha nem is csupán kerekítési hibaszázalék, de teljesen megszokott mértékű sarc. A tengerentúlon például 170 millió dollárt kell fizetnie azért, mert a YouTube megsértette a gyermekek digitális adatvédelmi törvényét. Ettől függetlenül szerintük az Európai Unió igencsak agresszív szabályozási politikát folytat, főleg a franciáknál, ahol nemrég volt törvényváltoztatás. Ennek értelmében pedig az olyan cégek, mint a Facebook és a Google, még több adót fizetnek online platformjaik miatt.
Címkép: succo, Pixabay