Tízmillió dolláros bukta a Foreo fekete péntekén

Időről-időre előfordul, hogy tévedésből lehet elképesztően olcsón hozzájutni amúgy borzalmasan drága cuccokhoz – júniusban például az Amazonon lehetett cirka 27 000 forintért megvenni egy amúgy több mint 3,5 millió (!!!) forintba kerülő objektívet. Ezúttal a Svéd skintech márka, a Foreo futott bele hasonló fiaskóba.

November 29-én (ami az idei hivatalos Black Friday volt, nem mintha ezt itthon túl komolyan vette volna bárki is), nagyjából két órán keresztül lehetett 96%-os kedvezménnyel megvásárolni a márka egyik legnépszerűbb termékét. Az UFO normál ára 279 dollár (88 990 forint), és 40% engedménnyel amúgy is elég jó áron lehet hozzájutni a december 6-ig tartó akció keretében. Azok azonban, akik szemfülesek voltak, és jókor voltak jó helyen, a már említett péntek esti órákban mindössze 9,99 dollárért vehették meg.

Foreo UFO és a hozzá tartozó maszkok

A jókor jó helyen persze nézőpont kérdése, a Foreo szempontjából nyilván nem így fest a történet. Ők ugyanis azt a döntést hozták, hogy a hiba következményeként megvásárolt, majd 40 000 készülékeket a szokásos módon megkapják a vásárlók, ezzel pedig a cég nagyjából 10 milliót fog bukni, dollárban.

Ezzel amúgy abszolút a korrekt cégek táborát erősítik, hiszen a repülőjegyek esetén is rendre előfordulnak hasonló esetek, ott pedig jelentősen nagyobb a szórás a légitársaságok hozzáállásában. Ilyen esetekben ugyanis a lelkes utasok sokszor pórul járnak, ha a hiperolcsón megvett repjegyek mellé szállást és egyéb szolgáltatásokat is előre kifizetnek.

 

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest

Ezeket olvastad már?