Tudta? A mobiltelefon növeli a fejsérülések kockázatát

A mobiltelefon veszélyes üzem is lehet, amennyiben az arcunkra ejtjük, vagy elgázolnak amiatt, mert éppen egy Messenger üzenetet olvasunk.

Úgy tűnik, hogy a mobiltelefon okosodásával egyre nő a sérülések kockázata is, derült ki a JAMA Otolaryngology – Head & Neck Surgery nevű folyóiratban megjelent tanulmányból. 2007 táján, amikor az első iPhone megjelent, megnőtt a mobilokhoz köthető sérülések száma. A tanulmány szerzője, Boris Paskhover (fej-és nyaki sebész) szerint leginkább az történik, hogy az emberek nemes egyszerűséggel az arcukra ejtik az eszközt, vagy babrálás közben megbotlanak, és beütik a fejüket. A doktor 1997 és 2017 között vizsgálódott, és azt találta, hogy száz kórházban összesen 2501 olyan sérülés történt, ami a mobillal kapcsolatos. Amennyiben mindezt országos szintre vetíti, úgy ez a szám összesen ezen időszak alatt 76.000 esetet jelent.

Kép: WSJ

A sérülések nagyjából 40 százaléka a 13-29 éves korosztályt jellemzi, és alapvetően két kategóriába sorolhatóak. Az egyik a közvetlen mechanikai roncsolás, amikor valaki az arcára ejti a telefont, míg a másik a közvetett sérülés, például a mobiltelefon használata miatt bekövetkezett elcsúszás, megbotlás. Az esetek jelentős része azzal van összefüggésben, hogy vezetés közben SMS-t küldött vagy olvasott a felhasználó, illetve gyaloglás közben érte baleset, miközben elmélyült a kijelzőben. Paskhover hozzátette, hogy a valódi számok ennél vélhetően nagyobbak, mivel az orvosi ellátást igénybe vevő emberek sokszor nem merik bevallani, hogy valójában a telefon miatt kerültek a sebészetre. A lényeg tehát, hogy vigyázzunk magunkra, és csak akkor telefonozzunk, ha kizárólag arra tudunk figyelni.

Címkép: geudki – Pixabay

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?