Az utolsókat rúgja egy ideje a Google Glass Explorer Edition okosszemüveg, amit még 2015-ben mutatott be a Google, és akkor úgy tűnt, hogy ez lesz a jövő.

A viselhető eszköz azonban nem igazán kapott már frissítéseket, ezért aztán annyira tulajdonképpen nem is meglepő, hogy most februárban végleg kivonja az eszközt a forgalomból a Google. Jön az utolsó szoftverfrissítés az okosszemüveghez.

Ezt ráadásul manuálisan kell majd telepíteni a felhasználóknak, ráadásul többé nem lehet majd kapcsolódni vele a háttérszolgáltatásokhoz, illetve a Google-fiókot sem tudja majd használni a készülék. Tehát a Gmailt sem, például.

Mobilhoz azért tud majd csatlakozni Bluetooth-on keresztül, és fotók, videók készítésére alkalmas lesz, valamint appok futtatása is megoldható lesz vele. Szomorú vég ez, ami ismét jelzi, hogy milyen gyorsan és könnyen tűnhetnek el a megjelenés után drága és trendi kütyük. Az Enterprise Editiont egyébként nem érinti a nyugdíjazás.

Fotó: SlashGear