Tíz évvel ezelőtt érkezett meg az Angry Birds – azóta a legfelismerhetőbb karakterek közé sorolhatóan a dühös madarak és ellenfeleik, mind a fiatal, mind az idősebb emberek körében. 

Az eredeti, fizikai puzzle játékot több folytatás követte, majd más fajta területekre is betört, mind a versenyzős, RPG, lövöldözős, pinball és egyéb puzzle kategóriák.

2016-ban több crossover után saját filmet kapott az Angry Birds, idén pedig befutott a folytatás is. A jelek szerint 2020-ban egy hosszabb tévésorozat is indulhat belőle.

Összesen már több mint 4,5 milliárd letöltést kapott a játék, egyes címeket pedig még konzolokra és butatelefonokra is átportoltak.