A Rolls Royce gépe olyan, mint egy normál műrepülő, ám a hajtása teljesen más, és ebben a szegmensben a tempója is egyedülálló.
Egy átlagos repülőnap programjában mindig felbukkan legalább egy, de inkább több műrepülő, legyen az Extra, Jak, Szuhoj, esetleg Magnus. A gépek közös jellemzője, hogy mind rendkívül mozgékony, és az, aki csupán évente egyszer lát ilyet, nehezen is tudja őket típus szerint megkülönböztetni. Oké, a Jak más kérdés, az messziről is egyértelmű. A Rolls-Royce most bemutatott gépe szépen illeszkedik ebbe a sorba, ám az ACCEL projekt keretein belül készülő masina különlegessége az elektromos hajtás.
A gyártó szerint a gép sebessége közel lehet az 500 km/h-hoz, de ez jelenleg inkább csak vágyálom, semmint valóság. Repülés közben ugyanis még nem láthattuk a Rolls-Royce bringáját, illetve ahogy a képeken is megfigyelhető, lajstrom sincs rajta. Jelenleg tehát inkább csak egy statikus bemutatódarabnak tűnik, de maga a gyártó sem ígért korábbi repülést, a jövő év tavaszának vége.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a repülőt három nagy teljesítményű elektromos motor (750R) hajtja majd. Ezek együttes teljesítménye meghaladhatja az ezer lóerőt, és teljes töltés mellett nagyjából 320 kilométert tudnak majd lerepülni. Úgy tudni, hogy a Rolls-Royce a légcsavarokat is úgy dolgozza ki, hogy azok minél kevesebb zajt csapjanak, de mindebből majd csak akkor derül ki, hogy mennyi az igaz, ha látjuk repülni.
Címkép: Techeblog