A magyar lakosság 19%-a 65 év feletti és az előrejelzések szerint 2030-ra minden negyedik ember ebbe a korosztályba fog tartozni. Az öregedés és a vele együtt járó élettani folyamatok egyre több embert érintenek itthon is, a kutatások szerint azonban nagy lehetőségek rejlenek a mobil-, és videójátékokban. Ezek ugyanis az idősek kognitív képességeit fejleszthetik, miközben csökkenthetik a magányosság érzését. A svéd szenior telefongyártó, a Doro összeszedett néhány tudnivalót a témával kapcsolatban.

Az idősebb emberekre ritkán gondolunk az új technológiákra igazán nyitott közönségként. Pedig a 65 év feletti korosztály jóval nyitottabb az újdonságokra, mint azt gondolnánk. Hazánkban, a 60+ korcsoportban az internethasználat 44% körül mozgott egy korábbi statisztika szerint és egyre nő. Az idősebbek leginkább a családdal, ismerősökkel való kapcsolattartásra, valamint információszerzésre használják a világhálót. Van azonban egy olyan terület, amely szintén számtalan előnyt nyújthat az idősebb felhasználóknak, ez pedig a szórakoztató és az agyat is frissen tartó, mobilon is elérhető játékok, kurzusok választéka.

A kutatások szerint jó hatásai is lehetnek a mobilos játékoknak

Egy friss kutatás szerint több új dolog egyszerre történő megtanulása növeli az idősebbek kognitív képességeit. Egy amerikai vizsgálatban másfél hónap alatt több új képességet – pl. idegen nyelvtanulást, fotózást – kellett elsajátítani az időseknek; meglepetésre a résztvevők kognitív képességei már ilyen rövid időn belül is olyan szintre emelkedtek, mint a 30 évvel fiatalabb felnőtteké! Ebből kiindulva elmondható, hogy egy ösztönző környezet és új készségek elsajátítása nagyban hozzájárulhat az idősebb korosztály agyi fiatalodásához, és lehetőséget teremthet a függetlenség hosszabb távú fenntartásához. 

Ma már a farzsebben is elférnek a kedvenc játékok…

Az idős emberek kognitív fittségére szintén jótékony hatással lehetnek az akár mobilon is elérhető videójátékok. Kiderült, ezek is segíthetnek az idősebb generációt mind fizikailag, mind mentálisan fitten tartani. Ebben a felmérésben 140 idős, 77 éves átlagéletkorú embert kérdeztek arról, játszanak-e videójátékokkal. Azok, akik rendszeresen vagy alkalmanként játszottak (35%), pozitívabb életszemlélettel, és erősebb szociális képességekkel rendelkeztek, mint a sosem játszók. A non-gamerek körében magasabb volt a depresszió és gyakrabban jelentek meg a negatív érzések is. Kár volna tehát a mobil applikációkat, a videójátékokat, vagy a játékosan tanító programokat károsnak tekinteni, hiszen valójában akár „mentális edzést” is jelenthetnek az idősek számára.

Nagyjából végtelen számú lehetőség

Számos ingyenes és hasznos mobil alkalmazás elérhető, amely az idősebb korosztály számára is jó szórakozást nyújt, emellett abban is segít, hogy frissen tartsák az elméjüket. Arra mindenképp érdemes felhívni az idősebbek figyelmét, hogy a telefonjukat vásárlásra is tudatosan használják, és inkább olyan appokkal megismertetni őket, amik nem kérnek már a regisztrációkor bankkártya adatokat, hogy aztán a próbaidő lejárta után elkezdjék változó gyakorisággal terhelni a kártyájukat!

Lássunk néhány olyan kategóriát, amit a Doro az idősebbek számára is kifejezetten ajánl, agytornához és szórakozáshoz egyaránt –  alenti listákban nem csak ingyenes appok :

  • Sudoku: a népszerű logikai játék egyszerű szabályai ellenére minden alkalommal új kihívást jelent, és konkrétan végtelen számú verzió van belőle okostelefonra is.
  • Kirakós játék: sokak örök kedvence, míg másokat az őrületbe lehet vele kergetni, egy azonban biztos: immár nem feltétlenül kell a porszívótól félteni a darabkákat, hiszen a játék különféle variációival tele van a Play Store!
  • Kártyajátékok, kvízjátékok: UNO, poker, vagy passziánsz a kedvenc? Egy dolog biztos, mégpedig az, hogy most már mind elfér a farzsebben is.
  • Sakk: aki a stretégiai játékokkal kapcsolódna ki, az is hátradőlhet, hiszen természetesen ebből a játékből sem szendev hiányt a Google alkalmazásboltja.
  • Hogyan rajzoljunk? Anime, vagy 3D, ruhák, vagy cuki állatfigurák… Bármit is szeretnénk megtanulni lerajzolni, mindenre találunk külön appot!
  • Online színezők: teljesen a fantáziára bízva, vagy számmal jelölve az egyes színeket, kifejezetten pixeles, vagy épp élethű rajzokkal, esetleg saját fotókból létrehozott alappal… Van itt minden!
  • Képszerkesztők, amikkel órákon át lehet kreatívkodni a kedvenc családi képekkel? Természetesen ezekből is annyi van, hogy biztosan mindenki talál majd kedvére való verziót.
  • Nyelvoktatás: ha azt mondjuk, hogy van szinte minden, akkor a szinte csak az udvariasság kedvéért szerepel a mondatban, ugyanis már képzelepbeli nyelveket is meg lehet tanulni a különféle alkalmazások segítségével…
  • Repülőgép szimulátor: igen, ilyenek is vannak bőven, és hát ki ne akarná hallani, ahogy a nagypapája arról lelkendezik, hogy milyen szépen landolt egy utasszállítóval előző este?

A Doro szenior okostelefonokról további információ: www.doro.com