Cyberphone: már az iPhone is vektorgrafikás

A Tesla autója ihlette Cyberphone mindamellett, hogy a formabontó jármű vonalait idézi, kicsit olyan, mint egy miniatűr vámpírkoporsó. 

A Tesla baltával faragott autójáról már többször írtunk, megemlítve, hogy a vonalai alapján alacsony felbontású járműnek is szokták nevezni viccesen. Mi úgy fogalmaztunk, hogy vektorgrafikás, gondolván itt a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének jellemző videojátékaira. Most pedig itt a Cyberphone, amit a Caviar készített. Róluk tudjuk, hogy előszeretettel műtenek át iPhone-okat általában úgy, hogy egyedi kinézet mellett legyenek jó drágák. Az összesen 99 darabban készülő exkluzív átalakítás az iPhone 11-et, és 11 Pro Max-t érinti, a videón is látható módon.

Érdekes megoldás a hajtogatható előlap, amivel meg is támaszthatjuk a telefont, például videohívásnál. Ami az anyagot illeti, a Cybertruckkal ellentétben nem rozsdamentes acél, hanem titán. Sőt, a gyártó szerint a kijelző is szívósabb, mint a Tesla autójának szélvédője, ami a bemutatón nem bírta el az acélgolyót. A Cyberphone árát jelenleg még nem tudni, de ismerve a Caviar korábbi munkáit, forintban bizonyára többmilliós cédulára számíthatunk. A kinézetre egyébként olyanformán nem lehet panasz, hogy valóban a Tesla teherautóját idézi, de valamiért kicsit olyan, mint egy koporsó, amit vámpírok használnak pihenésre. Ellenben tény, hogy egyedi kinézetet kölcsönöz a telefonnak, mint ahogyan maga a Cybertruck is az, de a tömegeknek bejön, hiszen több százezres megrendelést tudhat magáénak.

Címkép: Techeblog

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of RG

RG

RG is hírező, és emellett nagy szenvedélye a repülés. Ikarosznál egy szinttel jobban nyomja, ugyanis szintén motor nélkül próbálkozik. Vitorlázórepülő. Szóval, ha szimulátorokról, vagy repülős appokról olvastok, azt szinte biztos, hogy RG írta.

Ezeket olvastad már?