Végre tovább támogathatja a csúcsmobiljait a Samsung?

Az iOS-es és az androidos tábor között mindig is nagy volt a vita, és tény, hogy míg az Apple 4-5 évig támogat rendszerfrissítésekkel egy iPhone-t, addig a méregdrága androidos készülékeknél ez az idő csak 2 év, amit legfeljebb plusz egy év biztonsági javítással egészítenek ki. Ezt manapság egyre kevesebbet tudják elfogadni az 1000+ eurós csúcsmobilok korában. 

A szakértők tippjei szerint lehet, hogy a Samsung végre hajlandó mindezen változtatni. Erre pedig abból következtetnek, hogy a Galaxy S10 mobilokat ezúttal nem vonták ki a forgalomból, azokat a Galaxy S20 piacra dobása után tovább gyártáj majd, a vételárukat pedig csökkentik. Mivel a készüléket hivatalos csatornákon keresztül forgalmazzák tovább, új készletekkel, ezért jó eséllyel három főrendszer-frissítést adnak majd, hiszen ellenkező esetben már csak egy járna a vevőknek, ami nem túl csábító még csökkentett áron sem.

Tisztán persze egyelőre senki sem lát, és csak remélni lehet, hogy a Samsung, majd a többi gyártó tényleg hajlandó lesz több támogatást adni a drága készülékeihez (sokszor előfordul, hogy maximum 1 nagy frissítést kap egy-egy modell a piacon).

Fotó: AndroidPIT

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of HL

HL

Vérbeli hírező, aki az egyik ujját mindig a techvilág ütőerén tartja. Ezért mondjuk csak kilenc ujjal gépel, de így is elég gyorsan nyomja. Kedvencei a mobilok (azon belül is a Pixel).

Ezeket olvastad már?