Az elmúlt néhány napban immár másodjára vált elérhetetlenné az Xbox Live szolgáltatása.
Hozzá vagyunk már szokva, hogy a nagy cégek szolgáltatásai folyamatosan elérhetőek, főleg akkor, ha olyasmiről van szó, mint a Steam, a PlayStation Network, vagy éppen az Xbox Live. Ám utóbbi valamiért gyengélkedni kezdett az elmúlt napokban, így rövid időn belül másodjára történt meg, hogy számos felhasználó nem tudta elérni a szolgáltatást tegnap.
Ezzel együtt a támogatással foglalkozó oldal is offline állapotba került, és csak az Xbox logót láthatta az, aki oda navigált. A Microsoft közölte, rajta vannak a dolgon, és kivizsgálják, hogyan, mi okból állt le az Xbox Live. A cég egy tweetben közölte, megérti, ha néhány felhasználó indulatba jött a jelenség kapcsán, és már kutatják a hátterét, ezért arra kérnek mindenkit, hogy további információkért később látogassanak vissza. Az első kiesés egyébként még csütörtökön volt, és akadtak, akik már akkor is morgolódtak.
Címkép: 25digits