A Divoom Ditoo azokat szólítja meg, akiknek megdobban a szíve a régi idők játékaiért, ám szeretik a kedvenc zenéiket vezeték nélkül hallgatni.
Pont a minap volt szó a retro dolgokról, és ezzel együtt arról a söralátétről, ami egy 3,5 hüvelykes flopilemezt ábrázol. Most pedig itt egy újabb remek termék, mégpedig a Divoom Ditoo, ami nem más mint egy apró kis számítógép. Vagy legalábbis olyasminek tűnik, de nem az. Sokkal inkább egy Bluetooth hangszóró, ami egyúttal mindenféle jópofa animációkat tud mutatni, és még ébresztőóraként is kiválóan funkcionál. A Ditoo számos mobilos alkalmazással képes együttműködni, így például ezernél is több pixelkép és animáció tölthető fel rá. Persze a 16×16 pontos mátrix kijelzőtől csodát nem szabad várni, de pont ez adja a báját.
Az is igaz viszont, hogy a 16 millió színre képes pixelek igazán aranyos dolgokat jelenítenek meg, és valóban retro érzetet keltenek. Sőt, képesek a közösségi oldalainkon érkező értesítéseket megjeleníteni,vagy mutatni az időjárást, illetve az órát. Mindemellett az olyan egyszerűbb játékok, mint a Snake, a Tetris, vagy a Breakout sem fog ki rajta, arról nem is beszélve, hogy a 10 wattos hangszórón keresztül Bluetooth segítségével kedvenc zenéinket is lejátssza. Akinek megtetszett a Divoom Ditoo, annak érdemes tudni, hogy 80 dollárért kerülhet a birtokába, ami jelenleg 25.600 forint körül van.
Címkép: Technabob