Kipróbáltuk egy belépő kategóriára specializálódott gyártó Bluetooth fülhallgatócsaládját. Érdekes tapasztalatokkal gazdagodtunk.
Érkezett egy csomag nemrégiben a szerkesztőségünkbe. A cseh illetőségű Niceboytól kaptuk és három vezetékmentes fülhallgató volt benne.
A füleseknek erről a csoportjáról nemrégiben egy elég átfogó írásunk is volt a termékcsoport egyik legjobb fülesén keresztül mutatva be, mire képes ez a rendszer.
Éppen ezért a technológiai fejtegetést most át is ugornánk. De ha esetleg elolvasná még valaki a hivatkozott cikket, itt megvárjuk, a többiek pedig addig hallgassanak meg egy idevonatkozó számot:
Na, ha ezzel megvolnánk, nézzük a Niceboy füleseket. Ebben a kategóriában – és lassan igazából az összes kategóriában – egyáltalán nem meglepő módon, kínai gyártmányú készülékeket kaptunk, melyek igénye csomagolásukkal egy(több) fokkal bizalomgerjesztőbbek, mint az aliexpresszes rokonaik. Kicsomagolás után is azok maradnak. Matt fekete bölcsőikben töltődve találjuk a kis fülhallgatókat. A csomagoláson kívül a bölcsők szerint is könnyű megkülönböztetni az egyes típusokat, mert külsőre sem egyformák és ennek köszönhetően természetesen nem is képesek egymást tölteni a rendszerek.
Niceboy HIVE podsie
A legolcsóbb versenyző(11 990Ft) a tok töltőkapacitását segítségül hívva a gyári adatok szerint összesen 15 óra üzemidőt biztosít. Mi minden terméket alaposan kipróbáltunk ami azt jelenti, hogy fülünket nem kímélve hallgattuk rajtuk a zenéket, amíg bírtuk. Hiszen mondjuk egy hosszabb repülőút során így használjuk, aztán, ha lemerült, akkor már visszatehetjük a bölcsőbe töltődni, de minket a tényleg folyamatos zenehallgatási idő érdekelt. Ennél a modellnél, ez másfél-két óra volt, ami természetesen sokkal hosszabb lehet, ha mondjuk halkan hallgatjuk a zenét, vagy ha csak telefonálgatunk, de ez azt jelenti, hogy még maximálisan kemény használat mellett is elég egy Budapest-Berlin repülőútra, ha a néha megszakítjuk az adást, meghallgatva a személyzet közleményeit.
A bölcsőn egyébként elegáns, kis töltöttségjelző LED-ek találhatóak. A rendszer USB-C csatlakozón keresztül tölthető – egyik sem tudja a vezetékmentes töltést – és időjárás- és porálló kivitelű (IP54)
Niceboy HIVE drops
14 990 forintos árával a középső tesó szintén USB-C-vel tölthető, de már kicsit kisebb és lekerekítettebb bölcsőt kapot, de talán pont ezért a gyári adatok szerint már “csak” 12 órát képes szolgálni miket a bölcsővel együtt, de a mi módszerünkkel érdekes módon pont annyit bírt a füles egy feltöltéssel, mint a kisöccse.
Vele ellentétben azonban bár fröccsen vízzel szemben ez is ellenálló, de a por ellen nem védett.
Niceboy HIVE pods 2
A “legdrágább” testvér (még ez is csak 16 990Ft) már 35 órás üzemidőt ígér – folyamatosan használva ez olyan 5 óra körüli zenelejátszást jelent. IPX5-ös védettsége már nem csak a fröccsenő víz ellen védett, de bármilyen irányból érkező, kisnyomású vízsugár ellen is.
Sajnos viszont fura módon ennek bölcsője microUSB töltőt kapott, ami azért szomorú, mert ez a csatlakozó lassan teljesen kiszorul a piacról, ami azt jelenti, hogy így két kábellel kell majd közlekednünk, ha ezt a készüléket választjuk.
Hangminőség, szolgáltatások
A hangminőséget nem véletlenül nem tárgyaltuk az egyes modelleknél. Nem igazán van ugyanis különbség köztük. A gyártó ugyan megkülönbözteti őket, a legolcsóbb modellnél extra mélyhangokat ígérve, de mi tényleg nem hallottunk különbséget köztük. Általánosságban annyit kell tudni erről a témáról, hogy ezek a termékek egy elég kedvező árú részét képezik ennek a piacnak és ennek megfelelően a hangminőségük nem is igazán összehasonlítható a királykategóriával. Viszont érintőfelületüknek köszönhetően jól kezelhetőek velük a hívások és zenehallgatásra is alkalmasak komolyabb kompromisszumok nélkül – figyelembe véve persze, hogy a mobilon keresztül hallgatott, tömörített zene apró füleseken való hallgatása eleve megkövetel némi türelmet a minőség terén. Egyetlen negatívumként azt tudnánk megemlíteni, hogy mindhárom modellnél előfordult elektroszmogosabb környezetben (trolin, metrón), hogy be-beszaggattak zenehallgatáskor és ez csak akkor múlt el, ha a telefont közelebb emeltük hozzájuk. Egy kabát felső zsebe volt az ideális magasság. Otthon, irodában az asztalon lévő telefonnal sosem fordult elő ilyen beszaggatás.
Összegzés
A Niceboy fülesei a kispénzű vásárlóknak kedveznek egy komolyabb kategória szolgáltatásait és kényelmét hozva el nekik is olcsóbb áron és természetesen ennek megfelelően kissé gyengébb, de még simán elviselhető minőségben.
[sc name=”facebook” ]